Sznúker-vb: balhés meccsen kapott ki O’Sullivan Cartertől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.28. 22:53
null
Ronnie O’Sullivan a második fordulóban búcsúzott (Fotó: AFP)
A második fordulóban véget ért a sheffieldi sznúker-világbajnokság az ötszörös világbajnok Ronnie O’Sullivan számára. Az angol honfitársától, Ali Cartertől kapott ki, s nem viselte jól a vereséget.

Carter eddig hiába próbálta megverni O’Sullivant, 13 próbálkozásából mind kudarcba fulladt, kétszer a világbajnokság döntőjében.

Most viszont jobban játszott riválisánál, aki ezt nehezen viselte. A 19. frémben még össze is balhéztak: amikor elmentek egymás mellett az asztalnál, Ronnie könyökkel meglökte Cartert, majd amikor leült a székére, azt mondta: „Ezt azért kaptad, mert Mérges úr vagy.”

Carter ránézett, és így válaszolt: „Nagyon köszönöm, szép tőled.”

„Akkor ne mérgelődj!” – jött O’Sullivan replikája. Ekkor már a játékvezető is beleszólt, hogy foglalkozzanak inkább a játékkal, mire O’Sullivan azt dünnyögte: „Nyugodt vagyok, mint egy uborka.”

A meccs hajrájában O’Sullivan nem is nyert már frémet, és kikapott 13–9-re. Carter 14. próbálkozására győzte le honfitársát.

A nyolcaddöntőt már négyen vették sikerrel, Mark Allen 8–8 után zsinórban öt frémet nyerve diadalmaskodott 13–8-ra Joe Perry ellen, Barry Hawkins a kínai Lju Hao-tient, Kyrien Wilson pedig Jamie Jonest győzte le.

SZNÚKER-VB 2018, SHEFFIELD
A 2. forduló párosítása és végeredményei (ágrajz szerint)

Joe Perry (angol)–Mark Allen (északír, 16.) 8–13
Kyren Wilson (angol, 9.)–Jamie Jones (walesi) 13–5
John Higgins (skót, 5.)–Jack Lisowski (angol)
Ricky Walden (angol)–Judd Trump (angol, 4.)
Ting Csün-huj (kínai, 3.)–Anthony McGill (skót, 14.)
Lju Hao-tien (kínai)–Barry Hawkins (angol, 6.) 10–13
Mark Williams (walesi, 7.)–Robert Milkins (angol)
Ali Carter (angol, 15.)–Ronnie O'Sullivan (angol, 2.) 13–9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik