Sznúker: pénteken rajtol a vb – nézőkkel, távolságtartással

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 11:23
null
Pénteken kezdődik, és augusztus 16-ig tart a vb a Crucible Színházban (Fotó: Getty Images)
Kedden befejeződött a selejtező, szerdán sorsoltak a főtáblán, pénteken pedig elrajtol a sznúker-világbajnokság Sheffieldben, ahol Nagy-Britanniában kísérleti jelleggel nézők előtt zajlanak az események.

Szerdán a világranglista első 16 helyezettje mellett a 128 fős selejtező 16 továbbjutója várhatta a sorsolást. A britek mellett főtáblára jutott a kvalifikációból két thaiföldi, egy kínai, valamint Európából a norvég Kurt Maflin és a svájci Alexander Ursenbacher. Utóbbi a menetelése során a tavalyi vb-elődöntős Gary Wilsont is legyőzte. A 2016-os elődöntője óta először főtáblás Alan McManus, aki a vb-ről 17 év után először hiányzó Ali Carter legyőzőjét, Louis Heathcote-ot verte meg a selejtező utolsó körében.

A 25 éves Elliot Slessor a selejtező előtt megfogadta, hogy ha a főtáblára jut, megkéri barátnője kezét – a közös jövőjük alapja lehet az eddig megnyert 20 ezer fontja (több mint hét és fél millió forint), amelyet az első fordulóban újabb tízzel toldhat meg, ha legyőzi a kínai Jen Ping-taót.

A 2.395 millió font összdíjazású vb győztese félmilliót tehet zsebre, a döntő vesztese 200 ezret kap.

Az idei sorozatban a 44. világbajnokság a Crucible Színházban, és egyike ama kevés sporteseménynek (egy lóverseny és két krikettmeccs mellett), amelyre nézőket engednek Nagy-Britanniában. A távolságtartás szabályait be kell tartaniuk a nézőknek, telt házról természetesen szó sem lehet – az eseményt emiatt is kiemelt figyelem kíséri, hiszen részben a sznúker-vb tapasztalatai alapján dönthetnek arról, hogy októbertől több sportrendezvényre engedjenek be nézőket.

Judd Trump a címvédő és az első kiemelt is egyben (Fotó: AFP)
Judd Trump a címvédő és az első kiemelt is egyben (Fotó: AFP)

 

A koronavírus-járvány miatt számos kínai versenyző visszalépett a selejtezőtől, de így is lesznek hárman a főtáblán, a kiemelt Jen Ping-tao és Ting Csün-huj mellett a selejtezőből érkező Liang Ven-po is a mezőny tagja.

A ritkán ülő nézők mellett az is furcsa lesz majd, hogy a játékosok a meccs előtt és után nem fognak kezet egymással, csak bólintanak – ez is a távolságtartás miatt.

A péntektől augusztus 16-ig tartó világbajnokságot az Eurosport közvetíti.

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
1. FORDULÓ

Judd Trump (angol, 1.)–Tom Ford (angol)
Jen Ping-tao (Yan Bingtao, kínai, 16.)–Elliot Slessor (angol)
Stephen Maguire (skót, 9.)–Martin Gould (angol)
Kyren Wilson (angol, 8.)–Anthony Hamilton (angol)
John Higgins (skót, 5.)–Matthew Stevens (walesi)
David Gilbert (angol, 12.)–Kurt Maflin (norvég)
Jack Lisowski (angol, 13.)–Anthony McGill (skót)
Mark Allen (északír, 4.)–Jamie Clarke (walesi)
Mark Williams (walesi, 3.)–Alan McManus (skót)
Stuart Bingham (angol, 14.)–Ashley Carty (angol)
Ting Csün-huj (Ding Junhui, kínai, 11.)–Mark King (angol)
Ronnie O'Sullivan (angol, 6.)–Thepchaiya Un-Nooh (thaiföldi)
Mark Selby (angol, 7.)–Jordan Brown (északír)
Shaun Murphy (angol, 10.)–Noppon Saengkham (thaiföldi)
Barry Hawkins (angol, 15.)–Alexander Ursenbacher (svájci)
Neil Robertson (ausztrál, 2.)–Liang Ven-po (Liang Wenbo, kínai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik