Sznúker: meg akarták vesztegetni Ronnie O'Sullivant

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 10:13
Ronnie O'Sullivan nemrég megjelent életrajzi könyvében (Running) leírta, hogy tíz évvel ezelőtt megpróbálták rávenni egyik Premier League-meccsének eladására. A 37 éves sznúkeresnek 20 ezer angol fontot (mintegy 7 millió forintot) ajánlottak, ám ő visszautasította azt.

„Valaki felhívott és azt mondta, az erdőben akar találkozni velem. Tudtam, ki volt az, olyasvalaki, akivel nem akarsz vitába keveredni – írja könyvében az ötszörös világbajnok Ronnie O'Sullivan. – Húszezret ajánlottak, amit néhány este alatt megkeresek..."

A hír egyébként néhány nappal azután járta be a világsajtót, hogy Stephen Lee-t 12 évre eltiltották hét meccs befolyásolásának vádjával.

O'Sullivan arra is kitért könyvében, hogy a nemzetközi szövetség megpróbálta megakadályozni őt ötödik világbajnoki címének megszerzésében. A 2013-as finálé előtt ugyanis posztót cseréltek az asztalon, ami a lassabb játékosoknak kedvez, mint például Barry Hawkins, akit végül Ronnie 18:12-re legyőzött a döntőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik