Williams a 24. pontszerzőtornáját nyerte (Fotó: Facebook/WST)


A 46 éves Mark Williamsnek ez volt a 24. pontszerző tornagyőzelme. A háromszoros világbajnok walesi klasszis 1997-ben már megnyerte egyszer ezt a viadalt. Mostani sikeréért 100 ezer fontot (41 millió forint) kapott.

„Öt évvel ezelőtt tényleg azt gondoltam, hogy a karrieremnek vége – mondta Williams. – Eltelt öt év és most 46 éves vagyok, nyolcadik a világranglistán. Egy kicsit a szerencsére is szükség volt, hogy megnyerjem a tornát, mert két vagy három találkozón simán veszíthettem volna. Valahogy megnyertem őket, mintha ezt a tornát a sors nekem rendezte volna.”

Williams a sikerével a 11. helyről az nyolcadikra lépett előre a világranglistán. A 24. diadalával a pontszerző tornagyőztesek örökranglistáján az ötödik helyen áll Ronnie O’Sullivan (37), Stephen Hendry (36), John Higgins (31) és Steve Davis (28) mögött.

A tornán kétszer is meglökték a maximális, 147-es bréket. Először a négyszeres világbajnok skót John Higgins, majd az angol Alister Carter vitte véghez a bravúrt.

Higgins 147-es brékje

Carter 147-es brékje

SZNÚKER, BRITISH OPEN
Negyeddöntő

David Gibert (angol)–Gary Wilson (angol) 3:4
Csou Jüe-lung (kínai)–Eliot Slessor (angol) 3:4
Lu Ning (kínai)–Jimmy Robertson (angol) 2:4
Mark Williams (walesi)–Ricky Walden (angol) 4:3
Elődöntő
G. Wilson–Slessor 4:3
J. Robertson–M. Williams 1:4
Döntő
G. Wilson–M. Williams 4:6