Sznúker: három világbajnok jutott a négy közé a Mastersen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.16. 23:42
A pénteki két mérkőzéssel kialakult a legjobb négy mezőnye a sznúker londoni Masters-bajnokságán. Az elődöntő négy résztvevője között három korábbi világbajnok is megtalálható.

A 2005-ös világbajnok Shaun Murphy nem kezdett jól Stephen Maguire ellen, hiszen elveszítette az első két frémet. Maguire az első játékban 137-es bréket ért el. Murphy gyorsan összekapta magát és 2:2-re egyenlített. Ezután 4:4-ig együtt haladtak, majd Murphy behúzta az utolsó két frémet, így kialakítva a 6:4-es végeredményt. Shaun Murphy nem kezdett jól Stephen Maguire ellen, hiszen elveszítette az első két frémet. Maguire az első játékban 137-es bréket ért el. Murphy gyorsan összekapta magát és 2:2-re egyenlített. Ezután 4:4-ig együtt haladtak, majd Murphy behúzta az utolsó két frémet, így kialakítva a 6:4-es végeredményt.

Nem hozott nagy brékeket az északír Mark Allen és az angol Joe Perry összecsapása. A tíz lejátszott frém egyikében sem löktek 100 feletti pontsorozatot. A legnagyobbat Perry érte el 68-cal. Annak ellenére, hogy Allen csak egyszer került 50 fölé (55 a kilencedik frémben), végül 6:4-re győzött.

Az elődöntő legjobb meccsének a világbajnokok párharca, a világelső ausztrál Neil Robertson és az angol Ronnie O'Sullivan csatája ígérkezik.

SZNÚKER, MASTERS, LONDON
2. FORDULÓ
Perry (angol)–Allen (északír) 4:6
Maguire (skót)–Murphy (angol) 4:6

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
O’Sullivan (angol)–Fu (hongkongi) 6:1
Carter (angol)–Robertson (ausztrál) 1:6
Perry (angol)–Allen (északír) 4:6
Maguire (skót)–Murphy (angol) 4:6

Az elődöntőben
O’Sullivan (angol)–Robertson (ausztrál)
Allen (északír)–Murphy (angol)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik