Súlyemelés: több orosz versenyzőt is hosszú távra eltiltottak

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 15:29
null
Az Európa-bajnok Adam Maligov négy évig nem versenyezhet (Fotó: AFP)
Négyéves eltiltást kapott Adam Maligov Európa-bajnok orosz súlyemelő, aki még 2019-ben veszített rajta doppinghasználaton, de jogerős fegyelmi határozat csak most született ügyében.

A hosszadalmas jogi eljárás több honfitársa esetében szintén ezekben a napokban zárult le, és további öt súlyemelőt fosztottak meg versenyzési jogától négy esztendőre, míg kettőre még hosszabb büntetést róttak ki.

Az érintettekkel szemben a doppingtilalmi szabályok megsértése miatt azon adatok alapján folytatták le a vizsgálatot, amelyekről a moszkvai antidopping-laboratórium értesítette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget. A 2017-ben megbukottak közül 2021-ben térhet vissza a versenyzéshez a korábban két világ- és két Európa-bajnokságot is nyert, olimpiai bronzérmes Ruszlan Albegov, az Európa-bajnoki második Jegor Klimonov, a női emelők közül pedig a világ- és Európa-bajnok Tyima Turjeva, s az Eb-második Julija Konovalova.

A lelepleződöttek és doppingolásért frissen elmarasztaltak közül ugyancsak négy év kényszerszünet vár az Európa-bajnoki ezüstérmes Csingiz Moguskovra, hat év a legjobbjaként kontinensviadalon második Makszim Sejkóra, s nyolc esztendeig nem versenyezhet a kétszeres vb-ezüstérmes, Eb-harmadik Dmitrij Lapikov.

A TASZSZ hírügynökség szombati jelentése szerint nyolc évre tiltották el az ötszörös orosz bajnok Amina Maszhadovát, miután már harmadszor veszített rajta tiltott szer használatán. Ez sportpályafutása végét is jelenti egyben a 35 éves női súlyemelőnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik