Sporttörténelem: virtuális sportmúzeum a láthatáron

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 10:34
null
Meeting at the Carmelite Church of Buda
Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja meghívására a sporthagyományok ápolásában részt vevő szervezetek vezetői egyeztettek szerdán a Karmelita kolostorban a leendő Nemzeti Virtuális Sportmúzeum létrehozásának lehetőségéről, módjáról.

 

A találkozón képviseltette magát a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, a Magyar Olimpikonok Klubja, a Magyar Olimpiai Akadémia, a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Versenysport Szövetség, a Magyar Távirati Iroda sportszerkesztősége, a Miniszterelnökség és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület.

A megbeszélésen részt vevő szakemberek szerint fontos feladat a világhálón is létrehozni a nemzeti válogatott mezét felhúzó sportemberek, a közel négyezer olimpiai résztvevő és edzőik, a világbajnokságokon és az Európa-bajnokságokon hazánkat képviselők, az ezernél is több válogatott futballista, a paralimpikonok, sakkolimpiai résztvevők, emigráns és külhoni magyar sporthősök adatbankját, arcképcsarnokát ellenőrzött formában, magas színvonalon, az újabb nemzedékek számára is vonzó és befogadható módon.

A kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál és az Aranycsapat-testület elnöke, Lomnici Zoltán kezdeményezésére a jelen lévő sportvezetők, szakemberek meghatározták a Nemzeti Virtuális Sportmúzeum létrehozásának legfontosabb feltételeit és első lépéseit, megegyezve abban, hogy az általuk képviselt szervezetekkel együtt mindannyian segítik a digitális tabló, a magyar sport büszkeségeinek méltó emléket állító, interaktív internetes adattár létrehozását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik