Sportpolitika: 350 milliós kormánytámogatás nemzetközi rendezvényeknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 10:48
Több nemzetközi sportrendezvényt támogat a magyar kormány összesen 350 millió forinttal.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatban az áll: a július 30-ai IRONMAN 70.3 nemzetközi triatlonverseny megrendezését 180 millió forinttal, a Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpáros körversenyt – utólag – 50 millió forinttal, a Magyar Triatlon Szövetség 2016-os kiemelt nemzetközi triatlonversenyeit pedig 100 millió forinttal támogatják.

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) jövő évi, budapesti világkonferenciája 20 millió forintos állami támogatást kap.

A támogatások a 2016-os költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében szerepelnek, erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gondoskodik Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének bevonásával.

A kormány emellett felkérte a Magyar Triatlon Szövetséget és a Vuelta Kft.-t, hogy – a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos bevonásával – tegye lehetővé az IRONMAN 70.3, a Tour de Hongrie, a jövő évi ITU Világkonferencia, valamint a 2016-os Közép-Európai Triatlon Körverseny lebonyolításában a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. közreműködését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik