AUGUSZTUS 20. hazánk államalapítása, s egyben az ezt egy évezrede véghez vivő István király szentté avatásának ünnepe. Még szép, hogy ünneplünk, hiszen enélkül nem lennénk, nem tartanánk itt mi, magyarok, nagy valószínűséggel már rég elenyésztünk volna a történelem örök örvénylésében. Az Árpád-házi legitimációs szándék, illetve az egyszerre vallási és nemzeti indíttatású Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) szerves kapcsolódása után-mellett 1771-ben Mária Terézia tette országos ünnepé Szent István napját, 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá augusztus 20-át; 1938-ban, a nagy uralkodó halálának ezeréves évfordulóján lett a Székesfehérvárra kihelyezett országgyűlés döntése alapján nemzeti ünnep. Még a kommunizmus sem tudta-merte elsöpörni, inkább hozzátapasztott ezt-azt (népköztársaság, alkotmány, új kenyér), s elnyomta nemzeti, valamint szakrális jellegét (a Szent Jobb-körmenet betiltása), aztán a rendszerváltozás után, 1991-ben az első szabadon választott parlament hivatalos állami ünneppé emelte.

Augusztus 20-án még a Nemzeti Sport sem jelenik meg nyomtatásban. Kevés ilyen nap adódik a 365-ből (néha 366-ból) évente: január 1., március 15., május 1., nagypéntek, húsvéthétfő, pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1., december 25. és 26. Azt hiszem, egyiket sem kell magyarázni, szusszanni viszont nincs sok idő, hiszen pörög tovább életünk mókuskereke, így a sport világának történései is, a XXI. század online és közösségi felületein pedig aztán tényleg sosincs megállás, ugye. (Noha kéne, de ez más kérdés.) Sokszor halljuk, és szerencsére a sikerek, valamint a társadalmi fogadtatásuk, hatásuk alá is támasztja, hogy Magyarország sportnagyhatalom, a magyar pedig sportnemzet. Ezért államalapításunk, közvetve fennmaradásunk ünnepének analógiájára eljátszottam azzal a gondolattal, milyen egykori korszakos eseményekhez és személyekhez kapcsolható dátumokat lehetne amolyan sportnemzeti ünneppé tenni, mondván, nélkülük nem lenne, nem tartana ott a magyar sport, ahol most.

Nem igazán épült még be a köztudatba, hiszen csak bő két évtizede, de létezik a Magyar sport napja, mégpedig egy lassan, de biztosan százötven esztendős, kontinentális jelentőségű történés kapcsán: 1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club, a patinás MAC Európa első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek nyomán az első Orbán-kormány 2000 tavaszán határozatban hozta létre az emléknapot. Olyan is létezik, hogy a Magyar labdarúgás napja, szintén logikus dátummal: november 25. Ezt egy földrajzilag távolabbi, időben közelebbi és közismertebb esemény ihlette, az Aranycsapat 1953 őszén a londoni Wembley Stadionban 6:3-ra legyőzte a hazai pályán akkor már kilencven éve veretlen angol válogatottat. A történelmi diadal, az „Évszázad mérkőzése” emlékére a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 1993-ban, huszonkilenc esztendeje hozta létre a sportági ünnepet.

Ennek a két létező emléknapnak eleve ott a helye a képzeletbeli listán, a többi viszont amolyan vitaindító jellegű választás, szerencsére a magyar sport gazdag múltja tálcán kínálja a lehetőségeket. A legnépszerűbb sportág, a futball legnagyobb alakja, Puskás Ferenc megjelenítése bizonyára többséget élvez. Minden idők egyik, ha nem a legismertebb magyar embere határainkon innen és túl, az ötvenes évek olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes Aranycsapatában, klubszinten a Honvédban és a hatvanas évek BEK-győztes Real Madridjában egyaránt bizonyította korszakos klasszisát, illetve közszeretetre és csodálatra méltó egyéniségét. Április elsejei születése adná magát – a bolondok napja, pedig nem ő, hanem Czibor Zoltán volt a „Bolond” a kortársak közül... –, s máris jöhetne április 11. is, ez pedig – a magyar költészet napja mellett – első olimpiai bajnoki címünk időpontja az eddigi 182-ből (ha számítjuk a művészeti versenyeket is). Hajós Alfréd ugyanis 1896-ban az athéni öböl mindössze 13 fokos vizében ezen a napon úszta le leggyorsabban a 100 méteres távot (majd később az 1200-at is).

Puskás és Hajós neve két emblematikus sportlétesítményünk kapcsán is felvetődik. A Népstadiont, amely épp húsz éve, 2002 nyarán lett Puskás Ferenc Stadion, nyilván tervezett módon 1953. augusztus 20-án adták át, ez viszont, ugye, Szent Istváné, nem tudna új sportünnep lenni. Akkor már inkább november 15., hiszen 2019-ben ekkor avatták fel a magyar–uruguayi válogatott futballmérkőzéssel az új és csodás Puskás Arénát. Tudom, még három éve sem történt, de azóta többek mellett Eb-mérkőzések zajlottak benne, s mi minden jöhet még (például jövőre az Európa-liga-döntő), ami a nagy előd Népstadionnak szintúgy nem adatott meg? Hajós Alfréd nevét – mivel építészmérnöknek is volt akkora klasszis, mint sportolónak – az általa tervezett margitszigeti Nemzeti Sport­uszoda viseli, úszó- és vízilabdasportunk legendás otthona, amelyet 1930. december 7-én adtak át, itt lehet egy sportos téli ünnepnap. Ha pedig téli sportos, akkor 2018-ból adódik február 22., rövid pályás férfi gyorskorcsolyaváltónk történelmi olimpiai diadalának ideje, esetleg a jégkorongozók szapporói csodája, a 2008. április 19-i feljutás az elit-vb-re.

Nem konkrét sikerhez, hanem személyhez, mégpedig egyéni sportolóhoz köthető két születésnapi javaslat, az egyik Gerevich Aladáré (március 16.), a másik Papp Lászlóé (március 25.). Máris lehet polemizálni, legeredményesebb olimpikonunk, 7-1-2-es éremmérlegű kardozónk, vagy háromszoros ötkarikás aranyérmes, nemzetközileg ismertebb ökölvívónk érdemel-e inkább (sport)nemzeti ünnepet. Nem tudok dönteni... Javaslom viszont augusztus 2-át, mert 1952-ben Helsinkiben ezen a napon néhány óra leforgása alatt nem kevesebb, mint négy magyar olimpiai bajnoki cím született a labdarúgó- és a vízilabda-válogatott, Papp Laci, valamint Gyenge Valéria 400 méteres gyorsúszása révén, ilyenre nem volt példa (háromra többször).

A póló itt már szerepel mint legeredményesebb csapatsportágunk, de az 1932. augusztus 11-i Los Angeles-i ötkarikás aranyat, mint az elsőt az eddigi kilenc közül meg lehetne ünnepelni. Világbajnoki címet is csak egyetlen másik csapatsport szerzett, 1965. november 13-án Dortmundban a női kézilabdázók, ráadásul az elsőt, hiszen a pólósok számára csak 1973-tól rendeztek vb-t. Klubszintű ünnepet még nem említettünk, erre adódna május 3., a Ferencváros, legnépszerűbb egyesületünk 1899-es alapításának napja, esetleg a zöld-fehér focisták által 1965. június 23-án kivívott egyetlen magyar focidiadal az európai porondon, a Vásárvárosok Kupája megkaparintása. Ha már Fradi, akkor Albert Flórián, akinek 1967. december 4-én ítélték oda az Aranylabdát (se előtte, se utána nem kapta meg honfitárs az elismerést), más kérdés, hogy csak jóval később és méltatlan körülmények között vehette át, de ez az érdemeiből nem von le semmit. S mit csináljunk két labdarúgó-világbajnoki ezüstünkkel (1938-ban június 19-én, 1954-ben július 4-én zajlott a vesztes döntő)? Gyásznapot mégsem rendelhetünk hozzájuk, noha főképp utóbbi esetben kudarcnak számított az egyébként hatalmas eredmény.

A felsorolást napestig folytathatnánk, plasztikus jeleként annak, milyen hihetetlenül gazdag a magyar sport, s nem csupán a múltja, hanem a jelene is, a legutóbbi bizonyíték erre a római úszó, valamint a müncheni multisport Európa-bajnokság. Ha pedig a jövőbe látnánk, szívesen bővítenénk a felsorolt listát friss elemekkel, újabb és újabb történelmi tettekkel, legendás alakokkal. Hiszen ezeket és őket éltetjük „igazi” ünnepeinken is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!