Sportlövő-vk: Pekler Zalán arany-, Péni István ezüstérmes Jakartában

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 09:38
null
Pekler Zalán nyerte a magyar házidöntőt Jakartában (Fotó: Földi Imre, archív)
Pekler Zalán aranyérmet, Péni István ezüstérmet nyert a puskások 50 méteres három testhelyzetű versenyszámában a sportlövők jakartai világkupáján.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Péni az alapversenyből 588 körrel az első helyen, Pekler pedig 586-tal másodikként jutott tovább a nyolcas döntőbe. A fináléban is nagyszerűen lőttek a magyarok, Pekler 408.5 körrel az élen zárt, míg Péni 405.1-gyel a második helyen végzett, így ők ketten lőhettek az aranyéremért. Fölényüket jelzi, hogy a harmadikként végző lengyel Maciej Kowalewicz 402 körrel fejezte be a versenyt. Az alapesetben 16 pontig tartó aranymérkőzésen a két magyar csatájában Pekler kezdett jobban, de 2:0, 4:2 és 6:4 után is egyenlített Péni, sőt azután 10:6-ra el is húzott. Ekkor azonban újabb fordulat következett, Pekler nemcsak beérte honfitársát, de fordított, 14:10-es előnye után pedig már nem engedte ki a kezéből a diadalt. Végül 17:11-re győzött.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem karrierem első világkupa-aranyérmét, eddig ugyanis csak ezüstérmeim voltak – idézte Pekler Zalánt a szövetség pénteki közleménye. – Nagyon nehéz körülmények között kellett versenyeznünk, harminc fokban, erős széllökések mellett. Ezeket azonban sikerült kizárnom, és valószínűleg ez segíthetett a mostani sikerben. Az pedig külön nagy öröm, hogy az aranymeccset Istók (Péni István) ellen lőhettem, vagyis kettős magyar siker született.”

A két puskás a magyar küldöttség harmadik és negyedik érmét szerezte az indonéziai vk-versenyen. Korábban Mészáros Eszter légpuskában győzött, valamint ugyanő Pénivel a 10 méteres verseny vegyescsapat számában is első lett. A mini magyar küldöttség három aranyéremmel és egy ezüstéremmel vezeti az éremtáblázatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik