Sportlövő Eb: Sike ezüst-, a csapat bronzérmes 40 vegyesben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.25. 12:46
Sike József ezüst, míg a Tasi Tamással és Boros Lászlóval kiegészülő magyar csapat bronzérmet nyert csütörtökön a férfi futócéllövők 40 vegyes számában a győri tízméteres sportlövő Európa-bajnokságon.
A szövetség tájékoztatása szerint a 47 éves Sike remekül kezdte a 19 versenyzőt felvonultató viadalt, az első 20 lövés után 193 körrel az élen állt, két körrel megelőzve a finn Krister Holmberget és az orosz Mihajil Azarenkót. A háromszoros világbajnok magyar sportoló a második 20 lövés során is jól teljesített, 190 kört ért el, amivel - többek között – a finn és orosz lövőt is biztosan maga mögött tartotta. A győzelemhez azonban mégsem volt ez elég, mivel a szintén orosz Makszim Sztyepanov, aki a félidőben Sikétől négy körrel elmaradva állt, remekelt a hajrában, húszból mindössze négy kilencest lőtt (196 kör), így 385 körös összteljesítményével övé lett az aranyérem.

A nem olimpiai szám másik két magyarja közül Tasi Tamás (366 kör) a 14., Boros László (363 kör) pedig a 17. helyen végzett. A magyar trió 1112 kört ért el, és az orosz, illetve a finn csapat mögött szerezte meg a harmadik helyet.

„Nehéz verseny volt a hazai pálya minden előnyével és hátrányával, de sikerült ezt megoldani, és kizárni a zavaró körülményeket. Értékes az ezüstérem, de nagyon örülök a csapatbronznak is” – nyilatkozta versenye után a hétszeres Európa-bajnok, húsz éve Atlantában olimpiai negyedik Sike József. – „Roppantul örülök a második helynek azért is, mert ad egy lökést, amire mindig szükség van ahhoz, hogy az ember úgy érezze, érdemes dolgozni, érdemes munkát követően, este nyolc, kilenc után is edzeni, érdemes versenyre utazni és elszakadni a családtól.”

A nők hasonló számában a legjobb magyar Máthé Edit hatodik lett, míg Ángyán Nikoletta a 11., Körtvélyessy Gabriella pedig a 12. helyen zárt a 13 lövő közül. A magyar csapat negyedikként végzett. Egyéniben Olga Sztyepanova révén orosz, míg csapatban ukrán siker született.

A magyar válogatott hat éremnél jár a győri kontinensviadalon, melyen szerdán a junior férfi puskacsapat győzött, ugyanebben a számban Péni István második lett, míg a junior női futócéllövők 20+20-as versenyében Major Veronika és a csapat is harmadik lett.

TÍZMÉTERES SPORTLÖVŐ EB
férfi futócél, 40 vegyes

1. Makszim Sztyepanov (Oroszország) 385 kör
2. SIKE JÓZSEF 383
3. Krister Holmberg (Finnország) 380 – szétlövés után
...14. Tasi Tamás 366
...17. Boros László 363
csapat
1. Oroszország 1141 kör
2. Finnország 1128
3. MAGYARORSZÁG (SIKE, TASI, BOROS) 1112
női futócél, 40 vegyes
1. Olga Sztyepanova (Oroszország) 386 kör
2. Galina Avramenko (Ukrajna) 379
3. Viktoria Ribovalova (Ukrajna) 377
...6. Máthé Edit 364
...11. Ángyán Nikoletta 333
12. Körtvélyessy Gabriella 300
csapat
1. Ukrajna 1121 kör
2. Oroszország 1107
3. Németország 1065
4. Magyarország (Máthé, Ángyán, Körtvélyessy) 997

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik