Sportdiplomácia: Budapest rendezheti az első World Urban Gamest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.04. 09:46
null
Látványosságot ígérnek a BMX freestyle-versenyek (Fotó: AFP)
Újabb nagy sportdiplomáciai sikert ért el Magyarország, hétfő délelőtt a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) bejelentette: szeptember 13. és 15. között Budapest lehet a házigazdája a kétévente megrendezendő, most bemutatkozó World Urban Gamesnek.

 

Főpróba Tokió előtt
A GAISF 2019-ben indítja útjára a kétévente megrendezendő multisport-játékokat, olyan sokrétű sportfesztivált, amely magában foglalja az utcai sportokat, többek között olyan versenysportágakat is, amelyek felkerültek a 2020-as tokiói (3x3-as kosárlabda és BMX freestyle), illetve a 2024-es párizsi (breakdance) olimpia programjára, így a világ legjobb sportolói számára a budapesti sportfesztivál jelentheti a főpróbát az ötkarikás játékok előtt. „Budapest számtalan alkalommal bizonyította már, hogy nagyszerű házigazdája tud lenni világeseményeknek. Tökéletes helyszín olyan úttörő kezdeményezés elindítására, amely minden bizonnyal nagy hatással lesz a nemzetközi sportélet jövőjére. Ez a világesemény jó lehetőséget nyújt két olyan sportág, a 3x3-as kosárlabda, valamint a BMX freestyle bemutatkozására, amely felkerült a 2020-as tokiói olimpia programjára is” – mondta Christophe De Kepper, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság általános igazgatója.

Újabb nagy világverseny rendezési jogát nyerte el Magyarország: szeptember 13. és 15. között Budapest adhat otthont az első World Urban Gamesnek, az újgenerációs városi sportok fesztiváljának. A versenyprogramon a világ legjobbjai versenyeznek többek között 3x3-as kosárlabdában, BMX freestyle-ban, breaktáncban, parkourban és roller freestyle-ban.

Az esemény rendezési jogára 50 város jelentkezett, az utolsó előtti fordulóra négy nagyváros, Barcelona, Budapest, Los Angeles és Tokió maradt. Az újabb szűrést követően Los Angeles és Budapest programját ítélték a legjobbnak a döntéshozók. A GAISF novemberi ülését követően a sportszervezet tanácsa Los Angelesszel kezdett tárgyalásokat, de sok vitás kérdésben nem született megegyezés, s úgy ítélték meg: Budapest javasolt programja jobban megfelel a GAISF jövőképének.

„Örömmel jelentem be, hogy a World Urban Games házigazdája a dinamikus Budapest lesz – mondta Raffaele Chiulli, a GAISF elnöke. – Európa ikonikus fővárosa tökéletes helyszínt nyújt ennek az izgalmas eseménynek, amely elhozza a sportágakat a város szívébe. Hálásak vagyunk a budapesti barátainknak a játékok iránti lelkesedésükért és elköteleződésükért. Egyúttal szeretnék köszönetet mondani Fürjes Balázsnak, aki már Budapest 2024-es olimpiai pályázata, illetve a 2017-es vizes világbajnokság sikeres megrendezése során is bizonyította kiemelkedő vezetői képességeit. A fiatal generációk bevonásába vetett hite, elhivatottsága és kreatív szemlélete nélkül nem tudtunk volna megegyezni ilyen gyorsan. Már nagyon várom, hogy lássam, amint a World Urban Games valósággá válik az előttünk álló hónapokban.”

Nagy divat a parkour: átugrani mindent, felmászni mindenre (Fotó: AFP)
Nagy divat a parkour: átugrani mindent, felmászni mindenre (Fotó: AFP)

 

Hogy a világ sportvezetői, az olimpiai és nem olimpiai sportágak szervezeteinek képviselői miért tartják fontosnak egy új szemléletű, világméretű sportesemény útnak indítását?

„EZEK BUDAPEST ÉS A MAGYAR SPORT KÖZÖS GYŐZELMEI”
A Nemzeti Sport megkereste Fürjes Balázst, aki az utóbbi hónapokban három komoly pályázatot is sikerre vezetett. Az első a 2022-es, szlovákokkal közös kézilabda-Eb, a második pedig a 2023-as atlétikai vb volt. A harmadik pedig a World Urban Games, ahol vesztett helyzetből sikerült fordítani. Mi a siker titka?
„Ezek Budapest és a magyar sport közös győzelmei, két nemzetközi szinten is elismert és meghatározó márka kapcsolódott össze és ér el sikereket. Budapest a világeseményeknek remek házigazdája, a nemzetközi sportszövetségek kivétel nélkül elismerően nyilatkoznak egy-egy esemény után. Budapest legsikeresebb évei előtt állunk, fejlődése töretlen, a budapestiek életminősége egyre nő. Ráadásul a nemzetközi visszajelzések is pozitívak, a város vonzereje, turisztikai vonzóképessége évről évre nő. A siker utolsó építőköve pedig az együttműködés. A magyar kormány a pályázatokhoz, eseményekhez biztosítja a szervezőerőt és forrást, az egyes sportági szakszövetségek a sportban megszerzett tudásukat és tapasztalatukat, Budapest városa pedig a nagyszerű helyszínt. Ez a hármas együttműködés pedig ilyen fantasztikus sikerekhez vezet, mint a három világraszóló esemény elnyerése még lehetetlennek tűnő helyzetekben is” – nyilatkozta.

Mert az olimpiákkal kapcsolatban készített háttérstatisztikák azt mutatják, szükségszerű a „vérfrissítés”, a fiatalítás: olyan sportágak bevonására van szükség, amelyekkel megszólítható a 20-25 év közötti generáció. A 2016-os riói olimpián a sportolók átlagéletkora 26 év volt, a közvetítéseket figyelemmel követő tévénézők többsége viszont 52 év feletti. Az olimpiai program, a hagyományos sportágak kezdik elveszíteni vonzerejüket a fiatalok körében, s az olimpiai mozgalom igyekszik reagálni ezekre a változásokra. Jól mutatja ezt, hogy a 2020-as tokiói olimpia programján olyan városi sportágak is jelen lesznek, mint a 3x3-as kosárlabda, a BMX freestlye, majd 2024-ben Párizsban bemutatkozhat a breaktánc is.

A World Urban Games megálmodója a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) főtitkára, Patrick Baumann volt, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a 3x3-as kosárlabda felkerült az olimpia programjára, és aki tavaly tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében hunyt el a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpia idején – azon az eseményen, amely tökéletesen ötvözte a városi sportfesztiválok és az ötkarikás játékok szellemiségét, olyan elegyet alkotott, amely illeszkedett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövőképéhez, egy demokratizált, emberi léptékű olimpia megrendezéséhez.

A 2019-es budapesti World Urban Games szervezői ugyanezt az elegyet kínálják majd a világnak: látványos versenyekkel, bemutató sportágakkal, zenei fesztiválokkal, fiatalos, lüktető hangulattal – fizikai és lelki értelemben is hatalmas távolságok nélkül…

A helyszínről és a választott sportágakról jelenleg is folynak a tárgyalások, a végleges programot március végén jelenti be a szervezőbizottság, de az már biztos, hogy parkourben, breaktáncban, roller freestyle-ban, BMX freestyle-ban és 3x3-as kosárlabdában is összemérhetik a tudásukat a világ legjobbjai. Utóbbi verseny a FIBA U23-as Nemzetek Ligája Tornájának a döntője is lesz egyben, a férfiaknál és a nőknél is az esélyesek között szerepel Magyarország, így magyar szempontból rendkívül izgalmasnak ígérkezik ez a verseny is.

A breaktánc a tavaly nyári ifjúsági olimpián már bemutatkozott, és ott lehet a 2024-es nyári játékokon is (Fotó: AFP)
A breaktánc a tavaly nyári ifjúsági olimpián már bemutatkozott, és ott lehet a 2024-es nyári játékokon is (Fotó: AFP)

 

A küzdelmek – a bemutató sportágak kivételével – jelentős pénzdíjakért zajlanak, s a versenyidőszakon kívül az amatőrök is kipróbálhatják, tesztelhetik magukat azokon a pályákon, amelyeket többek között a verseny jogtulajdonosa, a GAISF biztosít és hoz el Budapestre az esemény idejére.

A szeptember 13. és 15. közötti esemény ingyenes lesz a szurkolók számára.

HA BUDAPEST NEM KÜZD, NEM NYER

A WireSports hétfőn megjelent cikke szerint Budapesttel szemben Los Angelesben minden a pénzről szólt, nem igazán a sport volt a lényeg.

A helyszín nem is a nagyváros, hanem annak délnyugati külvárosa, El Segundo lett volna, amely a nemzetközi repülőtér közelében fekszik. A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) egy ismert üzletembert is megnyert a projekthez: a Forbes szerint 7.5 milliárd dolláros vagyonnal bíró dél-afrikai születésű Patrick Soon-Shiong lett az egyik fő támogató.

A Los Angeles Lakers kosárcsapatának kisebbségi tulajdonosa megvette a Los Angeles Timest, a lap szerkesztőségét átköltöztette El Segundóba. A 66 éves sebészorvos a hírek szerint nagyon komoly lehetőséget lát az e-sportban is, és a WireSports cikke arra utal, hogy az „El Segundo-koncepció” egyik része volt egy városi park megépítés. „Szóval ez valóban a sportról szólt? Vagy egy ingatlanjáték volt?” – tette fel a kérdést a cikk írója, Alan Abrahamson.

KOMOLY NÉZETTSÉG
Bár a GAIFS most kezdi el a tárgyalásokat a médiapartnerekkel az esemény közvetítését illetően, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos interetes platformja, az Olympic Channel már a kezdeményezés mögé állt. A csatorna nézettsége átlépte a 1.5 milliárdot, csak a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpia idején közel 200 milliós videómegtekintést regisztráltak.

Ami plusz problémát jelentett, hogy a szintén kaliforniai San Diegóban alig pár hét különbséggel, október 9–15-e között rendezik az ANOC World Beach Games elnevezésű versenyt, amelyen a tervek szerint szintén lesz BMX és 3x3-as kosárlabda, ráadásul a célcsoport is hasonló, ezért valószínűleg sem a nemzetközi sportszervezetek, sem a szponzorok nem örültek, hogy a játékokat megelőzi még egy World Urban Games is.

A lap szerint Budapest nem kapta volna meg a rendezést, ha nem küzd érte. A Fürjes Balázs vezette csapat hitt abban, hogy Budapest sokkal jobban megfelelne az eseménynek, ezért minden sportdiplomáciai eszközt igénybe vett.

Sokat segített, hogy Magyarország az elmúlt években több, sikeres világeseményt rendezett meg (2017-ben a cselgáncs és a vizes vb-t, illetve tavaly a birkózó-világbajnokságot), és megkapta már a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát is. A csapat már a 2017-es vizes vb során is bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, hiszen két év alatt megépítették a világ egyik leggyorsabb uszodáját. Most is hasonló a helyzet: fél év alatt kell egy olyan eseményt megszervezni, amely ennél jóval több időt venne igénybe.

„Budapest sokszor bebizonyította, hogy tökéletes választás a nagy nemzetközi sportesemények megrendezésére. Tökéletes város egy úttörő jellegű kezdeményezés elindításához, amely hatással lesz a sport jövőjére” – nyilatkozta a NOB főigazgatója, Christophe de Kepper.

Fürjes Balázs: Budapest és a World Urban Games tökéletes párosítás
„Hiszem, hogy Budapest az első World Urban Games házigazdájaként felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg a sportolókat és a budapesti közönséget. A WUG a NOB által is segített és kíváncsian várt, újító szellemiségű multisport világesemény. Valami teljesen újszerűt alkothat Budapest a város szövetébe épített helyszínekkel, a „sportot hozzuk a városba és az emberekhez, nem az embereket a sporthoz” szemlélet érvényesítésével a szurkolók számára könnyen elérhetővé, mindenféle akadálytól mentesen hozzáférhetővé, élményszerűvé tett versenyekkel. Budapest eleven, izgalmas nagyváros, a fiatalok számára az egyik legnagyszerűbb európai város. Szeptember közepén az idő is jó szokott lenni, így minden adott egy sikeres, fesztiválszerű, fiatalos világesemény megrendezéséhez a tanév elején.”
(Fürjes Balázs, a szervezőbizottság elnöke)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik