Coleman eltiltása 2022. május 13-ig szól (Fotó: AFP)

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) kedden számolt be a büntetésről, miután júniusban előzetesen felfüggesztette a 24 éves amerikai sprinter versenyzési jogát.

Coleman akkor a Twitter-oldalán közölte, hogy 2019. december 9-én nem tartózkodott otthon, amikor az ellenőrök jártak nála, ez pedig egy éven belül a harmadik mulasztása volt.

Az atléta a nyáron nem csupán a száraz tényekről informálta követőit, hanem részleteket is közölt, és azzal vádolta meg a doppingellenőröket, hogy szándékosan csapdát állítottak neki. A vágtázó ugyanis állítása szerint a lakásához közel található bevásárlóközpontban volt, amikor tesztelni akarták az otthonában, és rendelkezésre állt volna, ha felhívják telefonon. Jelezte, bármikor kész a mintaadásra, és számlákkal, nyugtákkal tudja bizonyítani, amit állít. Szerinte éppen az volt az ellenőrök célja, hogy lemaradjon a mintavételről.

Az AIU kedden közölte, hogy az eltiltás 2022. május 13-án jár le, egyébként pedig fellebbezést lehet benyújtani a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A 2019-es dohai világbajnokságon a 100 méter mellett 4x100 méteren is aranyérmes sprintert az elmúlt esztendő végén is fenyegette eltiltás, ám akkor a három mulasztása a szabályok szerint éppen nem volt egy éven belül, így versenyezhetett a vb-n, a decemberi újabb eset viszont súlyos következménnyel jár. Coleman azt megelőzően 2019. január 16-án és 2019. április 26-án nem volt elérhető, az egy éven belüli három hiba pedig doppingvétségnek minősül, és egy vagy két esztendóre szóló eltiltást vonhat maga után.

Coleman a júniusi Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta: sohasem doppingolt, és ha kell, mostantól karrierje végéig akár naponta is ad mintát, hogy bizonyítsa ártatlanságát.