Sastin Marianna bronzérmet szerzett Bakiban

Vágólapra másolva!
2010.04.15. 17:50
null
Sastin Marianna (pirosban) bronzérmet szerzett (Fotó: Action Images)
Sastin Marianna bronzérmet szerzett a Bakiban zajló birkózó Európa-bajnokságon. A magyar versenyző a harmadik helyért folytatott összecsapáson az orosz Natalija Szmirnovát győzte le, megszerezve ezzel a küldöttség első érmét a kontinensviadalon.

Sastin Marianna a svéd Sandra Nilsson elleni sikerrel „melegített" Bakiban, majd legyőzte a német Yvonne Englich-Heest is.

Az első menetet még a kilenc év után visszatérő német versenyző nyerte meg, a másodikat azonban Sastin. A mindent eldöntő etapban 3:3-as eredmény született, mivel azonban az utolsó pontot a magyar birkózó érte el, ő jutott tovább.

A döntőbe kerülésért Sastin a bolgár Tajbe Musztafa Juszein ellen lépett szőnyegre.

Marianna számára azonban túl nagy falat volt Juszein, és két menetben kikapott az elődöntőben, így „csak" a bronzéremért birkózhatott.

A magyar versenyzőnek így egyetlen mérkőzése volt már csak hátra, de az a éremről döntött. A végső csatában pedig a magyar sportoló három menetben kerekedett fölül az orosz Natalija Szmirnován.

 BIRKÓZÓ EB (BAKI)
59 KG
DÖNTŐ
Szona Ahmadli (azeri)–Tajbe Juszein (bolgár) 3:0, 4:0
BRONZMÉRKŐZÉS
Sastin Marianna–Natalja Szmirnova (orosz) 0:1, 4:0, 3:0
ELŐDÖNTŐ
Tajbe Juszein (bolgár) – Sastin Marianna 1:0, 7:0
NEGYEDDÖNTŐ
Sastin Marianna–Yvonne Englich-Heest (német) 0:2, 3:0, 3:3
SELEJTEZŐ
Sastin Marianna–Sandra Nilsson (svéd) 1:0, 1:0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik