Sakk-vb: több mint 500 dollár a legdrágább belépő a döntőre

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 14:02
null
Döntetlenre áll a döntő (Fotó: AFP)
Több mint 500 dollár (körülbelül 163 ezer forint) a legdrágább belépő a dubaji sakkvilágbajnoki döntőre, amelyen hétfőn (ma) szabadnapot tartanak – írja az MTI.


A címvédő norvég Magnus Carlsen és orosz kihívója, Jan Nyepomnyascsij első három – egyformán döntetlennel zárult – játszmája után 1.5:1.5-re állnak a felek.

A vasárnapi partit követően Carlsen arról beszélt, hogy volt ugyan néhány rossz lépése, de összességében „minden jól működött.” Nyepomnyascsij szerint az a tény, hogy döntetlenre állnak, arról tanúskodik, hogy eddig egyikük sem hibázott.

„Ahhoz, hogy valaki pontelőnyre tegyen szert, ezen a szinten az egyik félnek hibáznia kell” – mondta az orosz nagymester.

A dubaji világkiállítás keretében folyó párharcukat a helyszínen is nagy érdeklődés övezi, már a nyitópartit is telt ház előtt rendezték. Amint arról Arkagyij Dvorkovics, a nemzetközi szövetség (FIDE) orosz elnöke beszámolt, a játékterem mintegy háromszáz fő befogadására alkalmas, és az első meccsre minden jegy elkelt. A legolcsóbb belépő 26 dollárba (8500 forintba), a VIP-osztályra szóló legdrágább jegy 534 dollárba (174 ezer forintba) kerül.

A negyedik partit kedden rendezik. Akkor a 2855 Élő-ponttal világelső Carlsen játszik világossal, a 2782 pontjával ötödik Nyepomnyascsij sötéttel.

A 14 meccsesre tervezett csatában a győztes az lesz, aki eléri a 7.5 pontot. Döntetlennél rövidített játszmák következnek. A vb-döntő összdíjazása 2 millió euró, amelyből a győztes 60 százalékot, a vesztes 40 százalékot kap. Ha rövidített játszmák döntenek, a pénzelosztás aránya 55-45 százalék.

A párharc legkésőbb december 16-án zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik