Sakk-vb: Karjakin nem tudta kihasználni a két világos partit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.20. 22:45
A hetedik játszma is döntetlennel ért véget címvédő Magnus Carlsen és a kihívó Szergej Karjakin között a sakkvilágbajnoki döntőben New Yorkban.
A 12 játszmásra tervezett vb-döntőn az elmúlt évekhez hasonlóan különleges szabályt alkalmaznak. Az első hat játszmában felváltva irányíthatta a világos bábukat előbb Carlsen, majd Karjakin. Egészen a hatodik partiig ment így, viszont a hetedikben megfordult a minta: a hatodik játszma után a hetedikben is Karjakin kezdhette a meccset.

Az orosz nagymester tehát egymás után kétszer lehetett világos, ám ezt nem tudta kihasználni: mindössze két órányi játék után döntetlenben egyeztek meg. Így az állás 3.5:3.5.

Az 1.1 millió euró összdíjazású, 12 játszmás döntőt – amelynek hivatalos szakkommentátora Polgár Judit – az nyeri, aki hamarabb szerez 6.5 pontot. Hat-hat esetén négyjátszmás rapid meccsek, majd ha szükséges, villámpartik következnek.

SAKK, VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ, NEW YORK
7. JÁTSZMA (MÉG 5 VAN HÁTRA)

Szergej Karjakin (orosz, 2772)–Magnus Carlsen (norvég, 2853) döntetlen
Az állás: 3.5:3.5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik