Sakk-vb, döntő: döntetlent hozott az első parti

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 18:33
null
Nem született döntés az első partin (Fotó: AFP)
Döntetlent hozott pénteken a kihívó Jan Nyepomnyascsij és a címvédő Magnus Carlsen közötti sakkvilágbajnoki döntő első partija Dubaiban – közölte az MTI.

 

A csütörtöki sorsolás eredményeként az orosz nagymester vezette a világos bábukat. A megnyitás során ugyan gyalogelőnyre tett szert a 31 éves Nyepomnyascsij, de cserébe – a szakértők szerint – 30 esztendős norvég riválisa kedvezőbb szerkezetet és aktívabb állást alakított ki, majd ezt kihasználva a 36. lépésben visszavette a gyalogot. A teljesen kiegyenlített állás végül a 45. lépésben lépésismétléssel ért véget remivel.

A második partit szombaton 13.30-tól rendezik, ezúttal a 2855 pontjával világelső Carlsen lesz a világossal és a 2782 Élő-ponttal ötödik Nyepomnyascsij a sötéttel.

A 14 meccsesre tervezett csatában a győztes az lesz, aki eléri a 7.5 pontot. Döntetlennél rövidített játszmák döntenek. A vb-döntő összdíjazása 2 millió euró, amelyből a győztes 60 százalékot, a vesztes 40 százalékot kap. Ha rövidített játszmák döntenek, a pénzelosztás aránya 55-45 százalék.

A párharc, amelyet a Dubaiban zajló világkiállítás keretében rendeznek meg, legkésőbb december 16-ig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik