Sakk-vb: Carlsen rekordhosszú győzelemmel szerezte meg a vezetést

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 21:20
null
A hatodik parti eldőlt (Fotó: Getty Images)
Öt döntetlen után megszületett az első győzelem a sakkvilágbajnoki döntőben Dubaiban. Magnus Carlsen példátlanul hosszú partiban nyert Jan Nyepomnjascsij ellen. A játszma közel nyolc óra játékot követően 136 lépésben ért véget – vb-döntőben még sohasem játszottak ilyen hosszan.

A világossal játszó Carlsen és Nyepomnjascsij elképesztően hosszú csatát vívott egymással. A norvég kis előnyre tett szert a végjátékban, amit Nyeponjascsij jó eséllyel tarthatott volna, ha pontosan játszik. A norvég kedvére való „nyúzós” állás jött létre, kis előnnyel, de gyakorlatilag a vereség kockázata nélkül.

A parti extrém hosszú ideig tartott. Magyar idő szerint 13.30-kor tette meg Carlsen a nyitó lépést, az utolsót nem sokkal este fél tíz előtt, vagyis közel nyolc órát ültek az asztalnál.

A világbajnokságok történetének legtöbb lépésből álló játszmáját 1978-ban Anatolij Karpov és Viktor Korcsnoj játszotta. A páros mérkőzésük ötödik partija 124 lépésig tartott. Most ez megdőlt, ugyanis a játszma a 136. lépésben ért véget.

Carlsen tehát hat parti után 3.5:2.5-re vezet.

A játszma teljes felvétele…

A kihívó Jan Nyepomnjascsij stábját Lékó Péter is erősíti. A gyakorlati játék helyett az edzői és szekundánsi munkákat előtérbe helyező nagymester hatalmas rutinnal rendelkezik ezen a téren, például 2013-ban indiai Viswanathan Anandot is segítette Carlsen ellen a vb-döntőben.

SAKK, VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ, DUBAI
6. JÁTSZMA

Magnus Carlsen (norvég, 2855)–Jan Nyepomnjascsij (orosz, 2782) 1:0
Az állás: 3.5:2.5 Carlsen javára
A döntő 14 játszmából áll és akkor ér véget, amikor az egyik fél eléri a 7.5 pontot. 7:7 után rövidített játékidejű partik döntenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik