Sakk: Rapport Richárd román színekben folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.09.04. 17:18
null
Rapport hivatalosan is Romániát képviseli mostantól (Forrás: Twitter/Román Sakkszövetség)
A Román Sakkszövetség a Twitter-oldalán hivatalosan is bejelentette, hogy Rapport Richárd mától román színekben sakkozik tovább.

A román szövetség hivatalosan ma, azaz szeptember 4-én ért az átigazolási folyamat végére, amely még májusban kezdődött meg.

„Hivatalos! Rapport Richárd a mai naptól Romániáért fog játszani! Üdvözlünk a csapatunkban!” – írta Twitter-bejegyzésében a Román Sakkszövetség.

„Szombat éjszaka, a román szövetséggel egy időben kaptunk egy emailt a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE), miszerint a szervezet tanácsa elutasította a zászlóváltással kapcsolatos ellentmondásunkat, arra hivatkozva, hogy a román beadvány formálisan megfelelt a jelenlegi szabályoknak – mondta Szabó László a Magyar Sakkszövetég elnöke. – Ezzel egyidejűleg egy eseti bizottság felállításáról is döntött, amely a zászlóváltási szabályok megváltoztatására vonatkozó magyar indítványt fogja megvizsgálni. Jogilag hibásnak, sportszakmailag károsnak tartom az elutasítást, aminek rendkívül rossz üzenete van a világ fiatal sakkozói számára. Megvizsgáljuk, milyen jogi lehetőségeink vannak még, öröm az ürömben, hogy a jelek szerint a FIDE összekapta magát, és kész áttekinteni a jelenlegi zászlóváltásra vonatkozó szabályát, amely szerint elég egy lakásbérleti szerződés abban országban, melynek színeiben a sportoló játszani akar. Ez tarthatatlan, ezért azt javasoltuk, hogy legalább egy év állampolgárság kelljen ahhoz, hogy valaki egy új ország sakkozója lehessen. Itt tartunk most, vizsgáljuk, hogyan tovább.”

Vlad Ardeleanu, a román szövetség elnöke a közösségi médiában korábban azt írta: megtiszteltetés és öröm számukra, hogy olyan kiváló sakkozó, mint Rapport Richárd, náluk versenyezhet. Hozzátette: mielőbb integrálni akarják a román csapatba, hogy együtt kiváló eredményeket érjenek el. Ardeleanu közölte azt is, hogy továbbra is jó szakmai viszonyt akarnak ápolni a magyar és a szerb szövetséggel.

Először a 24.hu írta meg, hogy a 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny fő támogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, aminek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére.

A támogatás feltétele volt, hogy Rapport román színekben versenyezzen. Ugyanakkor a világranglistán jelenleg 13. nagymester minden bizonnyal magyar állampolgár marad.

A Nemzetközi Sakkszövetség szeptemberi világranglistáján még magyar zászló szerepel Rapport neve mellett, de a legközelebbin, amelyet október elején publikálnak, már román zászló jelenik meg.

Rapport felesége, a szintén sakkozó Jovana Rapport a pár napja véget érő Európa-bajnokságon már román színekben vett részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik