Sakk: Oroszország kész egymás után két olimpiát is megrendezni

Vágólapra másolva!
2020.11.12. 13:27
null
A 2024-es viadalnak várhatóan Budapest ad otthont (Fotó: AFP)
Oroszország kész a 2021-es után a 2022-es sakkolimpiát is megrendezni – jelentette be Arkagyij Dvorkovics, a sportági világszövetség (FIDE) orosz elnöke.

 

A TASZSZ-nak azután nyilatkozott erről, hogy a két év múlva esedékes csúcsviadalnak nem adhat otthont Fehéroroszország, amelytől a kötelező előlegek befizetésének elmaradása miatt elvette a házigazda jogot a FIDE október elején.

Sakkolimpiát, amelyen nemzeti válogatottak versengenek, 1927-ben rendeztek először, Londonban. 1950-től kétévente bonyolítják le, legutóbb 2018-ban Grúzia volt a vendéglátó. Oroszország az idén fogadta volna a mezőnyt, ám a koronavírus-világjárvány közbeszólt, s többszöri halasztást követően a jövő esztendőre tették át a csúcsvetélkedőt. 2021-ben a tervek szerint – a sporttörténelem első sportági paralimpiájával egyetemben – a FIDE kongresszusát és az ünnepélyes megnyitót Hanti-Manszijszkban tartják, míg maga a sakkolimpia Moszkvában zajlik majd.

A 2024-es sakkolimpiának várhatóan Budapest ad otthont, mivel a FIDE decemberi online kongresszusán a magyar fővárost fogja javasolni helyszínnek.

Dvorkovics mostani bejelentése szerint a férfi egyéni sakkvilágbajnok-jelöltek tornáját április végén folytatják, változatlan helyszínnel, vagyis a következő etapnak is az orosz város, Jekatyerinburg ad otthont. A nyolc résztvevős viadal első teljes fordulóját idén márciusban még lebonyolították, ám a pandémia miatt félbe kellett szakítani, és az időpont többszöri módosítása után végül a jövő év tavaszára halasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik