Sakk: Gledura legyőzte a legendás orosz világbajnokot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.17. 23:32
Rusztam Kaszimdzsanov korábbi világbajnok üzbég nagymester nyerte meg a Highlander-kupát és a győzelemért járó hatmillió forintot a Várkert Bazárban szombaton megtartott első világsakkfesztiválon, amelynek ötletgazdája és főszervezője Polgár Judit.

A Magyar Sakkszövetség tájékoztatása szerint a 14 órakor kezdődő elődöntők során a 16 éves magyar nemzetközi mester, Gledura Benjámin előbb világossal nyert, majd sötéttel döntetlent játszott a korábbi világbajnok orosz Anatolij Karpovval, így bejutott a fináléba. A másik párban Kaszimdzsanov előbb világossal döntetlent játszott a sakkolimpián ezüstérmes magyar válogatott tagjával, Balogh Csabával, akit aztán sötéttel legyőzött.

A döntőben először Kaszimdzsanov vezette a világos bábukat, de itt, majd a váltott színnel játszott következő partiban is döntetlenre végzett Gledurával, aki aztán a villámpartikban 2–0-ra kikapott a nagyobb rutinnal rendelkező üzbégtől.

A Highlander-kupa mérkőzéseit a Várkert Bazárban és a világhálón élőben lehetett követni, a helyszínen jelen volt a magyar sakkozás krémje, így többek között az olimpiai bajnok Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója is.

Seszták Tamás, a Magyar Sakkszövetség elnöke úgy értékelt, hogy az első alkalommal megrendezett világsakkfesztivál nagyon sikeres volt, a jövő évi rendezvényt ugyanakkor tovább fejlesztik, s vélhetően újra a Várkert Bazárban rendezik meg.

A minden idők legjobb női sakkozója, a világranglistát 26 éven keresztül vezető Polgár Judit által megálmodott esemény minden programja telt házas volt. Polgár Judit célja és álma, hogy tíz éven belül elérje: az adott napon egyszerre ötmillióan sakkozzanak a világ legkülönbözőbb pontjain.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik