Sakk: Carlsen rosszul játszott – Karpov Niemann sikere után

Vágólapra másolva!
2022.09.08. 11:03
null
Magnus Carlsen tüntet a visszalépésével? (Fotó: AFP)
Anatolij Karpov szerint „gyanús” Hans Niemann amerikai sakkozó rohamos előretörése a világranglistán, de nem tekinthető igazságtalannak a győzelme, amelyet a vb-címvédő norvég Magnus Carlsen felett aratott.

A sakkozás korábbi orosz világbajnoka azt követően adott hangot a véleményének, hogy Carlsen otthagyta az egyesült államokbeli St. Louisban zajló nemzetközi tornát, miután a viadal harmadik fordulójában – amikor ő játszott világossal – kikapott Niemanntól. Sikerével a 19 éves amerikai megszakította a világbajnok 53 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát.

Egyes szakmai magyarázatok szerint a norvég sztár a visszalépésével azt sugallta, hogy Niemann – aki gyerekként számítógépes „súgást" vett igénybe, miközben a világ legnépszerűbb sakkportálján játszott – valamiféle szabálytalanságot követett el.

„Néztem a meccset, és azt kell mondanom, hogy Carlsen nagyon rosszul játszott" – jelentette ki Karpov, aki úgy vélte, a világbajnok rosszul nyitott, majd hibás gyalogáldozatot hozott, de pontosabb játékkal még így is döntetlenre menthette volna a partit.

Az orosz nagymester ugyanakkor meglepőnek nevezte Niemann előrelépését a világranglistán, ahol most a 49. helyen áll.

„Az ilyen mértékű ugrás arra utal, hogy ott valami nem fair, valami furcsa, meglepő, szokatlan" – mondta.

Niemann a FOX Sportnak adott interjújában bevallotta, hogy 12 évesen valóban használt számítógépes segítséget, amikor szakportálon sakkozott, de elutasította, hogy professzionális szinten bármikor is tisztességtelenül játszott volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik