Sakk: Carlsen Fischer és Karpov kombinációja - Kaszparov

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 17:02
A norvég sajtó és Garri Kaszparov is dicshimnuszt zeng a sakkvilág régi-új világbajnokáról, Magnus Carlsenről, aki vasárnap megvédte címét indiai kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben a Szocsiban rendezett páros mérkőzésen.

„A diadal jól jellemzi azt a fejlődést, amelyet a Carlsen-korszak hozott a sakk világába” – írja az Aftenposten című norvég lap.

„Nagy csata volt. A mostani párharc keményebb volt, ezért a siker íze is édesebb” – kommentálta győzelmét a 23 éves Carlsen, aki tavaly 6.5-3.5-re verte meg Anandot, az idén pedig 6.5-4.5-re nyert.

Az exvilágbajnok Garri Kaszparov, aki korábban edzője is volt a norvég játékosnak, példátlan tehetségnek nevezte egykori tanítványát.

„Bobby Fischer és Anatolij Karpov kombinációja. Rendelkezik a Karpovra jellemző precizitással és Fischer elszántságával” – fogalmazott Kaszparov.

Az ismét legyőzött Anand is elismerte, hogy a jobb sakkozó diadalmaskodott. „Szorosabb volt, mint tavaly, de be kell látnom, hogy jobban játszott, mint én” – mondta a 44 esztendős indiai nagymester.

A szakértők szerint nem valószínű, hogy a következő alkalommal is ez a két sakkozó csap össze egymással a sportág trónjáért, sokkal inkább azt várják, hogy a mindössze 22 éves olasz Fabiano Caruana lesz „Magnus király” következő kihívója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik