Sakk: a világbajnok Carlsen online versenyt szervez

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.04. 13:00
null
Magnus Carlsen online sakk szupertornát szervez (Fotó: AFP)
A férfi sakkvilágbajnoki címet 2013 óta védő Magnus Carlsen online versenyt szervez a világ nyolc legjobb játékosának részvételével – írta a chess24 portál.    

A norvég nemzetközi nagymester, akinek a kihívásáért zajlott a Jekatyerinburgban a koronavírus-járvány miatt félbeszakított verseny, 250 ezer dollárban határozta meg az online viadal díját.

Mivel a sakkozás történetében is akadtak példák csalásra, a játékosoknak vállalniuk kell, hogy a játszmák idejére bekamerázzák magukat – írja a magyarnemzet.hu.

„A sakk különleges sportág, teljesen mindegy, hogy a lépéseket egy fatáblán, figurákkal vagy egy számítógép kijelzőjén teszik meg. Ez lehetőség teremt a sakkozóknak, hogy a legmagasabb szinten is versenyezzenek. Ugyanakkor felelősséggel is jár, hiszen így szórakoztathatják a szurkolókat azokban az időkben, amikor nincs más élő sportesemény” – beszélt a viadal küldetéséről Carlsen.

 

A körmérkőzéses szupertorna április 18-án kezdődik, és Carlsen mellett az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So, az orosz Jan Nyepomnjascsij és Alekszandr Griscsuk, a kínai Ting Li-zsen, a francia Maxime Vachier-Lagrave, valamint az örmény Levon Aronjan indul.

A negyedórás játékidejű partikból négyet játszanak minden párban, és az alapetap után a legjobb négy folytathatja az egyenes kieséses szakaszban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik