A tokiói kvótáért küzdő Pigniczki Fanni számára kiemelt verseny lesz a szófiai (Fotó: Földi Imre)

 

A magyar szövetség (MRGSZ) keddi tájékoztatása szerint Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna lép szőnyegre a bolgár fővárosban, és mindketten elindulnak mind a négy szeren. A vasárnapi szerenkénti döntőkbe a selejtező legjobb nyolc-nyolc helyezettje juthat be.

A magyar csapatot eredetileg többen alkották volna, de a járványhelyzet miatt és negatív PCR-teszt hiányában az együttes kéziszer-csapat és további egyéni versenyzők nem indulhatnak.

A csapat kedden (ma) este indul Budapestről, és autóbusszal utazik – Szerbián keresztül – Bulgáriába. A magyar küldöttség az oda-vissza utazás időtartamára teljes körű konzuli védelmet igényelt és kapott a Külügyminisztériumtól.

Az olimpiai kvóta megszerzésére az egyik lehetőség a világkupa-sorozat, a másik az Európa-bajnokság. A világkupa négy állomásból áll, és a három legjobb összetett helyezés számít. Az összesített listából kihúzzák azon országok versenyzőit, amelyek már két indulási jogot szereztek az olimpiára, és az így kialakult végső sorrendben az első három helyezett szerez olimpiai kvótát. A vk-sorozat Szófia után Taskentben és Bakuban folytatódik, majd Pesaróban zárul.

Az Európa-bajnokságot júniusban rendezik Várnában, ott is az egyéni összetett eredmény számít, a rangsorból ott is kikerülnek a már kvótát szerzett országok sportolói, és így talál gazdára az egyetlen olimpiai indulási jog a legjobban szereplő, még kvalifikációval nem rendelkező ország versenyzőjének személyében.

„Nincs más választásunk, mint alkalmazkodni ahhoz a helyzethez, amit a világ diktál, és helyt kell állnunk a Nemzetközi Torna Szövetség kvalifikációs versenyén, akármilyenek is a körülmények a járvány miatt” – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke.

Hozzátette, az elmúlt másfél évben annak jegyében készülnek, hogy Pigniczki Fanninak reális esélye van az olimpiai kvóta megszerzése. Deutsch-Lazsányi kifejtette, a mezőnyt nem ismerik pontosan, hiszen mindössze a novemberi Európa-bajnokságon volt rálátásuk az ellenfelekre, és nem tudják, hogy a többiek milyen állapotban vannak.

„Úgy vélem, Fanni felkészült, az elmúlt időszakban ezzel kelt és feküdt, mindent megtett az edzéseken, hogy sikeres gyakorlatai legyenek. A mai kontrolledzés is nagyon jól sikerült, és Fanni abszolút pozitív hangulatban várja a versenyt” – mondta az MRGSZ technikai bizottságának elnöke.

(MTI)