Rio 2016: férfi kardcsapatok és női tőrcsapatok nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.30. 14:43
Hivatalossá vált, hogy a 2016-os olimpián a férfi kardozóknak és a női tőrözőknek nem rendeznek csapatversenyt.

A Nemzetközi Vívószövetség párizsi kongresszusának ülésén az történt, amit várni lehetett. Miután a női kard is része lett a műsornak, viszont tíz vívószámnál többet nem rendeznek az olimpiákon, 2008-ban érvénybe lépett az a rotációs rendszer, amely szerint négyévenként egy férfi és egy női csapatverseny kikerül a programból, vagyis hat egyéni és négy csapatversenynek marad hely. Miután Pekingben a férfi tőr és a női párbajtőr, Londonban a női kard és a férfi párbajtőr csapatviadala „szünetelt”, tudni lehetett, hogy a 2016-os riói játékokon a férfi kard és a női tőr csapatversenye esik áldozatul a szisztémának. Így is lett.

„Nem ért minket meglepetés, mert ez valami olyasmi, mint amikor egy embert tíz bizonyított gyilkosság miatt bíróság elé állítanak, és el is ítélik – fogalmazott Szetey András, a magyar szövetség kommunikációs igazgatója. – Talán az adhatott reményt a jelentős kardhagyománnyal büszkélkedő magyar szakágnak, hogy az utóbbi időben látványosabbak lettek a versenyek, de valójában súlyos szakmaiatlanság lett volna abban bízni, hogy valamiért nem úgy lesz, ahogyan várni lehetett. Szilágyi Áronék miatt el is keseredhetnénk, ám nem érdemes már rágódni rajta vagy sopánkodni. Most már azzal kell foglalkozni, hogy Rióban a férfi párbajtőrcsapatunk lehet az egyik favorit, ha kivívja a részvételt, de női párbajtőrben és kardban is odaérhetünk a dobogó közelébe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik