Rg-vb: Pigniczki Fanni úgy tornázott, hogy azt bármikor aláírná

MAROSI GERGELY (Pesaro)MAROSI GERGELY (Pesaro)
Vágólapra másolva!
2017.08.30. 20:18
null
Az arcok mindent elárulnak Pigniczki Fanni első versenynapjáról (Fotó: Ulrich Faßbender)
Pigniczki Fanni holtversenyben a 25., Kis Alexandra a 34. helyen áll a pesarói ritmikusgimnasztika-világbajnokság első napja után az egyéni verseny selejtezőjében, a fináléba az első 24 tornász kerül be. A szerenkénti döntőket késő este rendezik meg.

Az Arena Adriatica valósággal trópusi párában pácolódik, minden csúszós és ragadós, pont ideális körülmények ritmikus gimnasztikához, amely végtelenül precíz szerkezelést és testkontrollt igényel.

Ha ez nem lenne elég, ott van még az idegesség. A mezőny jó része még nem járt ilyen versenyen. Minden együtt van a tökéletes káoszhoz.

Délben azt nézzük, hogy máskor legalább már halványan körvonalazódik, milyen pontszámok kellenek a huszonnégyes összetett döntőhöz, most három csoport után semmivel sem vagyunk okosabbak. Megpróbáljuk megfejteni a káoszt, ám káoszelméleti tudásunk ehhez nem elég.

Káosz ide, káosz oda, Pigniczki Fanni igencsak elöl van, az azeriek sokkal rutinosabb tornászával, Ayshan Bayramovával holtversenyben.

A pesarói világbajnokságon első magyarként szőnyegre lépő ritmikus gimnasztikázót egyáltalán nem feszélyezte, hogy élete első vb-jén vesz részt, lazán, nyugodtan és szépen tornázott, ráadásul ezt a pontozók is honorálták. Elég sokan irigyelhették a mezőnyből, mivel rengeteg volt a rontás és az idegeskedés – ő meg még élvezte is a szereplést.

„Ha lesz még két ilyen gyakorlatom, azt biztosan aláírom. Nagyon jól éreztem magam a szőnyegen, igyekeztem saját magamra koncentrálni, és mind a teljesítményemmel, mind a pontszámaimmal elégedett vagyok” – kommentált.

Kis Alexandra valamivel feszültebbnek tűnt, labdagyakorlata meg biztonságinak (a pontozók nem is honorálták), karikagyakorlata pedig csak magyar óvás után ment 14 pont fölé.

„A bemelegítésnél teljesen nyugodtnak éreztem magam, ám azért volt bennem egy kis drukk, a karikagyakorlatban meg elrontottam egy forgást, majdnem kiestem belőle. Nem kifogás, de kicsit csúszik a szőnyeg, valószínűleg egy kicsit túl nagy lendületet vittem bele. Élveztem így is, a holnapi két gyakorlatot meg nagyon várom!” – értékelt Kis Alexandra.

A káoszfelhő aztán estére eloszlott, legalább annyira, hogy kiegyenesedjen két gyakorlat után a rangsor. Pigniczki Fanni a 25. helyen – egy tizeddel a még döntőt érő 24. mögött –, Kis Alexandra a 34.-en áll. Mivel a négy gyakorlatból a legrosszabb pontszám kiesik, számolgatni még nem érdemes – de Pigniczki „lőtávolban” van, márpedig ennél jobban nehezen lehetett volna kijönni a kaotikus első napból. Az egy kieső szer (és várhatóan erősebb második napja) miatt ráadásul Kis Alexandra helyzete sem rossz.

„Fannitól két jó gyakorlatot láttunk, nem mondom azt, hogy százszázalékos volt, hiszen élete első felnőtt világbajnokságán indul, és természetesen rajta volt a nyomás, de két jó gyakorlatot mutatott be. Mindenféleképp dicséretes, hogy a pódiumedzések után nagyon-nagyon rendezte a gondolatait, összekapta magát, és fantasztikus, hogy a 25. helyen van. Nagyon remélem, hogy ebből erőt merít a következő napra. Szandi hibázott, labdagyakorlatában kettőt ejtett, és az első ejtés után a testkoordinációját el is veszítette. Karikagyakorlatban már egy jobb képet mutatott magáról, de még mindig az ő saját maximumától messze elmaradva adta elő a gyakorlatát. Nem gondolom, hogy javíthatatlanok a hibái, átbeszéltük a rontásokat. A versenyt követően rögtön edzésre mentünk, és már nagyon szépen melegített a csütörtöki két szerre, bízom abban, hogy tanul a hibáiból. Abszolút elégedettek lehetünk, hiszen Fanni hozta a tőle elvárhatót, és nagyon szép helyen áll, Szandi pedig nyilvánvaló hibákat mutatott, de a hibákkal együttvéve szintén nagyon jó pozícióban van” – vonta meg a mérleget a nap után a magyar szövetség technikai igazgatója, Deutsch-Lazsányi Erika.

RITMIKUS GIMNASZTIKA VILÁGBAJNOKSÁG, PESARO
Az egyéni összetett selejtező állása az 1. nap után.
1. Dina Averina (Oroszország) 37.800, 2. Arina Averina (Oroszország) 36.925, 3. Linoj Asram (Izrael) 36.350, 4. Kacjarina Halkina (Fehéroroszország) és Neviana Vladinova (Bulgária) 34.600, 6. Minagava Kaho (Japán) 34.000, ...25. Pigniczki Fanni (Magyarország) 29.200, ...34. Kis Alexandra (Magyarország) 28.050.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik