Rg-vb: Pigniczki Fanni döntős összetettben

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 11:43
null
Pigniczki Fanni a 14. helyen jutott be az összetett döntőjébe (Fotó: AFP)
Pigniczki Fanni bejutott a döntőbe összetettben a ritmikus gimnasztika-világbajnokságon, Kitakjusuban.

 

A több mint hatvanfős mezőny magyar indulója szerdán labdával (24.450) és karikával (23.600) 11. volt a selejtezőben, ezzel összesítésben a tizedik helyen állt. A csütörtöki folytatásban szalaggal 10. lett 21.050 ponttal, míg buzogánnyal a 28. pozícióban zárt 21.500-zal, ez pedig 69.550-es pontszámmal 14. helyet ért a számára. Az összesítésbe a három legjobb pontszám került, Pigniczki a legjobb helyezést hozó szalaggyakorlatára kapta a legkevesebbet, így az esett ki.

Az MTK Budapest versenyzője – a hazai szövetség tájékoztatása szerint – a 2019-es, bakui bravúros teljesítményét ismételte meg a vb-döntőbe jutással, a szalaggal elért helyezése pedig Fráter Viktóriának az 1996-os budapesti vb-n szerzett hetedik helye után a legjobb teljesítmény az elmúlt 25 évet tekintve.

„Azt gondolom, nagyon hosszú volt ez az év, sőt a Covid miatt maga az olimpiai ciklus is ötévesre nyúlt. Mindenki megpróbálta a maximumot kihozni magából, én is" – idézte a szövetség Pigniczki Fannit. – „A buzogánynál hibáztam több aprót is, de végül sikerült bemenni a döntőbe, nagyon izgultam, de sikerült, boldog vagyok."

Edzője, Gelle Noémi annak örült nagyon, hogy versenyzője mentálisan és fizikálisan is össze tudta rakni magát.

„A buzogánygyakorlatában voltak kisebb hibák, tud ő ennél jobbat is, de bekerült a fináléba, az előzetesen kitűzött célt elérte, egy szavam sem lehet rá" – tette hozzá.

Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség (MRGSZ) technikai bizottságának elnöke a szalaggal elért tizedik helynek és a döntőbe jutásnak is örült. Utóbbit illetően emlékeztetett rá, hogy míg Bakuban még 24 fős volt a finálé mezőnye, most már csak 18 maradtak versenyben.

„Akkor még izgultunk, hogy a 24-be bejusson, ott volt, és 21. lett, most pedig simán bejutott a 18-ba, ráadásul rontott buzogány gyakorlattal, a 14. helyen" – folytatta.

Az összetett fináléra – melyben már mind a négy gyakorlat pontszáma számít majd – szombaton kerül sor a japán városban.

Pénteken az együttes kéziszercsapatok kvalifikációs versenyei zajlanak magyar érdekeltséggel.

RITMIKUS GIMNASZTIKA, VILÁGBAJNOKSÁG
SZALAG

1. Alina Harnaszko (Fehéroroszország) 23.950 pont
2. Dina Averina (Orosz RG Szövetség) 23.900
3. Arina Averina (Orosz RG Szövetség) 23.450
...10. Pigniczki Fanni 21.050
BUZOGÁNY
1. Dina Averina (Orosz RG Szövetség) 27.100 pont
2. Arina Averina (Orosz RG Szövetség) 26.750
3. Anasztaszija Szalosz (Fehéroroszország) 26.400
...28. Pigniczki Fanni 21.500

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik