Rg-vb: Pigniczki Fanni döntős helyen az utolsó nap előtt

MAROSI GERGELY (Baki)MAROSI GERGELY (Baki)
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 19:32
null
Pigniczki Fanni mindent megtett, amit megtehetett. A többi már a riválisokon – és a bírókon – múlik (Fotó: AFP, archív)
Továbbra is egyéni összetett döntőt érő helyen – a 18.-on – áll Pigniczki Fanni a Bakiban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A magyar tornásznő 19.750 pontot kapott a buzogánygyakorlatára. Juhász Anna 18.300, Juhász Emma 15.300 pontot „kasszírozott”, válogatottunk az egyéni csapatverseny 13. helyére lépett előre. A kvalifikáció csütörtökön ér véget, a magyar versenyzők szalaggal zárnak az utolsó selejtezős napon. Az összetett döntőbe az első huszonnégy tornász jut be.

Amikor felharsan a Nemzeti Tornacsarnokban a Beatricétől a Gyere, kislány, gyere, valamint teljesen reálisan várható esemény az, hogy a punktarajos béka és egy sárkány szerelemgyermekének kinéző kabala, Gur-Gur beüget egy tevén a lihegőbe, akkor azon gondolkodik az ember, hogy nincs-e valami fura a kitűnő helyi teákban.

Nincs, csak rg-vb van, és ez a harmadik napra egy teljesen megszokott életkép.

Tevével, Gur-Gurral és Beatricével.

MEGUNHATATLAN
„Nagyon élveztem az egészet, örülök neki, hogy meg tudtam csinálni a gyakorlatomat. Annak is, hogy magyar zenére dolgozhatok, ráadásul ez lendületes, a lassabb, monotonabb zenékre rá tudok unni egy idény végén, de erre nem, sőt, ezt még néha hallgatjuk is magunktól a lányokkal!” – mondta Juhász Emma, akinek így jó élménye kötődik a „Ricséhez”.

A magyar kulturális ismeretterjesztést a Beatrice segítségével a harmadik napon bemutatkozó Juhász Emma végzi buzogánnyal, s 15.300 pontot kap (nehézség 9.100, kivitel 6.200). Juhász Anna 18.300-at (nehézség 11.200, kivitel 7.100), s ez nagyon szép pontszám. Jön Pigniczki Fanni, aki a top 24-be vágyik, két nap után top 24-ben is van, de egyrészt a mostani állásba „becsapódik” még egy-egy orosz és fehérorosz tornász, másrészt ezt a buzogánygyakorlatot nagyon meg kell csinálni. Azért, mert a jelenlegi szabályrendszer kiegyensúlyozatlan, és szalaggal (az azzal elérhető relatív alacsony nehézségi pontszám miatt) szinte képtelenség olyan jól „kaszálni”, mint a másik három szerrel. Márpedig a huszonnégyes összetett döntő kvalifikációjában csak a legjobb három pontszám számít – és ez a legtöbb tornásznál a karika, labda, buzogány trió lesz.

Szóval, jön Pigniczki Fanni. És kell neki a buzogánypontszám. Egy pillanatnyi hezitálás egyensúlyban, de megőrzi a balanszot. És megcsinálja a gyakorlatot. 19.750 (nehézség 12.000, kivitel 7.750), a magyar küldöttség még elrohan óvni, mert ha bejön, az nagyon jó, de nem jön be, viszont mind a teljesítmény, mind a pontszám kitűnő így is. Összetettben 58.200 három szer után, szinte biztosan ennyit is vesznek számításba a végén. Aki már volt buzogánnyal és mögötte van, aligha előzhet. Aki az utolsó napon buzogánnyal dolgozik és közel van, még igen. Nagyjából féltucatnyi rivális teljesítményén múlik ettől kezdve a huszonnégyes döntő. Pigniczki Fannin viszont már semmi sem múlik, mert ő megtette, amit meg lehetett tenni.

„Nagyon örülök ennek a 19.750-nek, mert a végén kicsit megszédültem és elbizonytalanodtam, tartottam tőle, hogy kevesebbet kapok. Nekem igazából megnyugtató, hogy a szalag szokott általában kiesni a pontszámból, mert arra kell a szerek közül a legjobban figyelnem és azzal kell a legtöbbet foglalkoznom. Így arra koncentrálok ilyen versenyeken, hogy a karika, labda, buzogányt megcsináljam – ez nem is kérdés –, és utána jöhet a szalag. Azzal valószínűleg nem kapok nagyobb pontszámot, mint amiket eddig tornáztam, persze a csapateredménybe beszámít” – summázott az interjúfolyosón az MTK tornásznője.

Ebből egész napos drukkolás és számolgatás lesz.

De jó, hogy van miért drukkolni, és jó, hogy van miért számolgatni.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
37. (OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS) VILÁGBAJNOKSÁG, BAKI
Egyéni összetett, selejtező. Részeredmény az utolsó nap előtt.
1. Dina Averina (orosz) 71.350, 2. Linoj Asram (izraeli) 65.950, 3. Vlada Nikolcsenko (ukrán) 65.300, ...18. Pigniczki Fanni 58.200, ...41. Juhász Anna 51.450
Egyéni csapatverseny. Részeredmény az utolsó nap előtt. 1. Oroszország 164.800, 2. Fehéroroszország 148.000, 3. Izrael 146.200, ...13. Magyarország 124.950

A MAGYAR VÁLOGATOTT VERSENYZŐI

Egyéni: Pigniczki Fanni (MTK Budapest), Juhász Anna (MTK Budapest), Juhász Emma (MTK Budapest), Boldizsár Blanka (MTK Budapest)
Együttes kéziszercsapat: Borsányi Patrícia (MTK Budapest), Földi Cintia (MTK Budapest), Kovács Jázmin (Óbuda-Kalász RG TC), Németh Virág (Pécsi RG SE), Urbán-Szabó Mónika (MTK Budapest), Wehovszky Vivien (MTK Budapest)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik