Rg: nem vonul vissza az orosz ikerpár

MTI/SZ. R., V. J.MTI/SZ. R., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 12:39
null
Meggondolták magukat az Averina-ikrek (Fotó: AFP)
A világ legjobb ritmikus gimnasztikázói közé tartozó orosz Averina-ikrek korábbi szándékukat megmásítva mégsem vonulnak vissza, hanem folytatják felkészülésüket az október végén sorra kerülő világbajnokságra.

 

Gyina és Arina annak ellenére döntöttek így, hogy hatalmas csalódásként élték meg olimpiai szereplésüket Tokióban, ahol előbbi ezüstérmes, utóbbi negyedik lett egyéni összetettben – jelentette ki az orosz sportági szövetség első embere, egyben a válogatott vezetőedzője, Irina Vinyer-Uszmanova.

Oroszország hivatalosan is tiltakozott a nemzetközi szövetségnél (FIG) Averináék lepontozása miatt, ám hiába, a FIG bejelentése szerint a technikai bizottság nem talált elfogultságot vagy egyéb szabálytalanságot a Tokióban született bírói döntéseket illetően. Az olimpiai győzelemre előzetesen abszolút esélyesnek tartott Gyina Averina a japán fővárosban azzal együtt is a bajnoki címet kiérdemlő Linoj Asram mögé szorult, hogy az izraeli versenyző a szalaggyakorlata közben leejtette a szert.

A ritmikus gimnasztikázók idei világbajnokságát a japán Kitakjusuban rendezik október 27. és 31. között.

Az izraeli tornaszövetség szombati bejelentése szerint Asram kihagyja az idei vb-t. A tokiói aranyérmes távolmaradását a szövetség szakmai okokkal magyarázta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik