Rg Eb: a verseny után is a köztudatban tartanák a szakágat

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 13:11
null
A magyar keret (Fotó: Kovács Anikó)
A ritmikus gimnasztika szakág célja, hogy a hazai rendezésű májusi Európa-bajnokság után is a köztudatban maradjon a szakág Magyarországon – közölte Körmendy-Ékes Judit szakági elnök kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A szervezőbizottság társelnökeként is tevékenykedő Körmendy-Ékes Judit kiemelte, hogy az európai és a nemzetközi tornaszövetség illetékeseitől „nagy dicséreteket” kaptak a közelmúltban.

„A terveink minden bemutatott elemével nagyon jól állunk, ezért a versenyt megelőzően már nem is lesz több ellenőrzés” – mondta.

Kifejtette, Magyarországon a sportág sokat profitálhat a kontinensviadalból.

„Generációváltás után vagyunk, a versenyzőink fiatalok, tehetségesek. Ez az Európa-bajnokság nagy lehetőség lesz számukra. Az a cél, hogy a ritmikus gimnasztika május után is a köztudatban maradjon” – hangsúlyozta a sportvezető.

Magyar Zoltán, a ritmikus gimnasztika szakágat is magában foglaló Magyar Tornaszövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy jelentkeztek a szertorna világ- és Európa-bajnokság megrendezésére is, és bár azokat nem kapták meg, nagy örömmel és várakozásokkal tekintenek a májusi verseny elé.

„Nagyon sikeres Európa-bajnokságot szeretnénk rendezni, bízom benne, hogy nagy érdeklődés lesz iránta az egész kontinensről. Régóta készülünk arra, hogy Magyarország ismét vendégül lássa Európa legjobbjait ebben a szakágban” – mondta, hozzátéve, hogy Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita lesz az Európa-bajnokság fővédnöke.

Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára a jegyeladások eddigi adatai alapján reményét fejezte ki, hogy közelítőleg telt házas lesz az esemény.



KVALIFIKÁL IS

A ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságokon hagyományosan változik a lebonyolítás páros és páratlan években. Páratlan évben – mint most is – a felnőtt egyéni rg-seknek nincs összetett, csak csapatverseny (most team-eredmény) és szerenkénti döntők. A páros években rendeznek egyéni összetett Eb-t, melyre az előző évi kontinenstorna kvalifikál. A budapesti Európa-bajnokságon a legjobb 24 eredményt elérő (a három legerősebb pontszámot veszik figyelembe) tornász vívja ki a szereplést a 2018-as Eb-re.

Deutsch-Lazsányi Erika, a ritmikus gimnasztika szakág technikai bizottságának vezetője elmondta, hogy a felnőtt egyéni válogatott tagjai – Kis Alexandra, Pigniczki Fanni és Váray Míra –, valamint a Juhász Anna, Borda Korinna, Földi Cintia, Ákoshegyi Eszter, Várkonyi Dea, Juhász Emma, Györe Dorottya összetételű junior együttes kéziszer-válogatott az alapozó, majd formába hozó felkészülési időszak után, két hónappal az Európa-bajnokság előtt a kijevi Grand Prix-n kezdi meg a versenyszezont. Az azt követő hetekben pedig világkupákon és egyéb nemzetközi versenyeken próbálhatják ki új koreográfiáikat és tökéletesíthetik felkészülésüket.

Az Európai Tornaszövetség az új ciklusban több ponton is újított a versenyek lebonyolításán. Ami a verseny formátumát illeti, bevezették az úgynevezett team-eredményt, amit a junior együttes kéziszercsapat és a felnőtt egyéni tornászok által bemutatott nyolc – szerenként két-két – gyakorlat pontszámainak összegéből számolnak ki.

Ezzel egyidejűleg megszűnt a felnőtt egyéni csapat eredmény.

„Módosult a lebonyolítás is. Az első és harmadik versenynap gyakorlatilag változatlan, de a második napon nagy változás történt: a rajtlistát itt nem sorsolják, hanem az első versenynap eredménye alapján határozzák majd meg a szőnyegre lépés sorrendjét. Azt gondolom, a közönség számára ezzel érdekesebbé teszik a team-versenyt” – mondta Kovács Andrea versenyigazgató.

A május 19. és 21. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő Európa-bajnokságon 37 ország – a felnőttek között 35, a junioroknál 28 – ritmikus gimnasztikázói vesznek részt.

ÁTMENETI IDŐSZAK

Egy olimpiai ciklus lezárulta után mindig átmeneti év jön ritmikus gimnasztikában: megváltozik a FIG hivatalos szabálykönyve – ez hol radikális, hol kisebb változtatásokkal jár, ezúttal az utóbbi következett be –, sokan visszavonulnak, így aztán átrendeződik a sportág elitje is.

A 2016-os olimpiai döntő résztvevői közül szünetet tart pályafutásában az aranyérmes orosz Margarita Mamun – nem valószínű, hogy visszatérne versenyzőként a szőnyegre – és az ezüstérmes Jana Kudrjavceva. Szintén visszavonult az olimpiai 4. fehérorosz Melityina Sztanjuta, az 5. dél-koreai Szon Jon Dzse, csak helyi szinten tornázik tovább a 7. spanyol Carolina Rodríguez. Az olimpián szereplő huszonhat egyéni rg-sből kilenc nem lép szőnyegre az új ciklusban. A magyar versenyzőknek ebben az átrendeződő térben kell „helyezkedniük.”


Ez kiváló junior eredményeik ellenére sem lesz könnyű, hiszen a sportág meghatározó országai általában gond nélkül tudják pótolni a visszavonult tornászokat. Mivel a nemzetközi mezőny „több ágon” készül (hogy egy példát mondjunk: a sportági nagyhatalmak közül az ukránok nem járnak a moszkvai GP-re, az oroszok nem szoktak versenyezni a kijevi Gyerjugina-kupán, a délnyugat-európaiak pedig áprilisig ritkán indulnak nemzetközi viadalon), először valószínűleg az áprilisi, pesarói világkupa-versenyen kapunk teljes képet a mezőnyről, és benne a magyarok helyéről.

A MAGYAR VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
2017. március 15–20. Kijev (Ukrajna)
2017. március 22–27. Athén (Görögország)
2017. április 10–13. Pesaro (Olaszország)
2017. április 21–23. Pozsony (Szlovákia)
2017. április 28–30. Baki (Azerbajdzsán)
2017. május 1–4. Szófia (Bulgária)

2017. május 1921. BUDAPEST, EURÓPA-BAJNOKSÁG

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik