Rg: a magyar juniorok a 9., a felnőttek a 17. helyen

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2015.05.01. 21:20
A minszki ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság első napja után a magyar junior kéziszercsapat (Katona Hanna, Kis Alexandra, Mercz Flóra, Pigniczki Fanni, Váray Míra) a 9., míg a magyar felnőtt egyéni válogatott (Vass Dóra, Kiss Boglárka, Kécza Daniella) a 17. helyen áll – nem meglepő módon mindkét versenyt az oroszok vezetik.

A junior kéziszercsapatok versenyében nagyon kiélezett a küzdelem a selejtezőben: az öt labdával versenyző egységek első bemutatója után a 4. helyen álló Bulgáriát és a 9. helyen álló Magyarországot alig fél pont választja el egymástól. Csak három csapat (Oroszország, a kitűnően teljesítő Izrael, valamint Fehéroroszország) kapott 16-nál magasabb pontszámot. A selejtezőből nyolc csapat jut be a vasárnapi fináléba.junior kéziszercsapatok versenyében nagyon kiélezett a küzdelem a selejtezőben: az öt labdával versenyző egységek első bemutatója után a 4. helyen álló Bulgáriát és a 9. helyen álló Magyarországot alig fél pont választja el egymástól. Csak három csapat (Oroszország, a kitűnően teljesítő Izrael, valamint Fehéroroszország) kapott 16-nál magasabb pontszámot. A selejtezőből nyolc csapat jut be a vasárnapi fináléba.

A felnőtt egyéni csapatversenyben (mely egyben selejtező is a 2016-os, top 20-as Eb-re) a három világbajnokkal felálló Oroszország magabiztosan vezet a házigazda fehéroroszok és a remekelő izraeliek előtt – utóbbiak nagy meglepetésre közel egy pontot vertek az ukránokra az első napon. A negatív szenzációt az azeriek szereplése jelentette, miután legjobbjuk, Marina Durunda hatalmasat hibázott, így ő összetettben csak a 20., csapata pedig (a remélt érmes pozíció helyett) a 7. helyen áll.

A magyar válogatott első számú versenyzője, Vass Dóra karikagyakorlatára 16.083, labdagyakorlatára 16.266 pontot kapott, összetettben a 25. helyen áll az első nap után. Kiss Boglárka karikával 14.616, Kécza Daniella labdával 14.716 pontot kapott, így a magyar válogatott a 17. helyről várja a szombati folytatást – 2013-ban, Bécsben a mieink a 13. helyen végeztek.

RITMIKUS GIMNASZTIKA EURÓPA-BAJNOKSÁG 2015, MINSZK
Felnőtt egyéni csapatverseny 2 szer (karika, labda) után: 1. Oroszország 74.741, 2. Fehéroroszország 72.857, 3. Izrael 70.091, 4. Ukrajna 69.165, 5. Olaszország 67.283, 6. Spanyolország 67.116, 7. Azerbajdzsán 66.574, 8. Grúzia 66.341, ...17. Magyarország (Vass Dóra, Kiss Boglárka, Kécza Daniella) 61.681

Karika. A szerenkénti döntőbe jutottak: 1. Mamun (orosz) 19.000, 2. Sztanjuta (fehérorosz) 18.600, 3. Szoldatova (orosz) 18.325, 4. Halkina (fehérorosz) 17.941, 5. Pazsava (grúz) 17.500, 6. Rizatdinova (ukrán) 17.466, 7. Filanovszki (izraeli) 17.433, 8. Moustafaeva (francia) 17.400

Labda. A szerenkénti döntőbe jutottak:
1. Mamun (orosz) 18.833, 2. Kudrjavceva (orosz) 18.583, 3. Sztanjuta (fehérorosz) 18.450, 4. Rizatdinova (ukrán) 18.300, 5. Rivkin (izraeli) 17.933, 6. Halkina (fehérorosz) 17.866, 7. Pazsava (grúz) 17.500, 8. Filanovszki (izraeli) 17.425

Junior kéziszercsapat (5 labda): 1. Oroszország 16.616, 2. Izrael 16.266, 3. Fehéroroszország 16.133, 4. Bulgária 15.650, 5. Németország 15.633, 6. Azerbajdzsán 15.600, 7. Olaszország 15.450, 8. Svájc 15.333, 9. Magyarország 15.183

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik