Rg: 7. a magyar kéziszercsapat Thiais-ben; olasz űrpontszám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.26. 21:06
A magyar felnőtt ritmikus gimnasztika kéziszercsapat összetettben a 10., a 3 labda, 2 kötél szerenkénti döntőben a 7. helyen végzett a magas presztízsű Thiais-i Grand Prix-versenyen. Váray Míra a felnőtt egyéni mezőnyben a 25. helyen végzett. A versenyen megszületett az rg-történelem egyik legmagasabb pontszáma, és jó néhány meglepetés is volt, még úgy is, hogy a 2017-es évben végig aranyakat „szüretelő” orosz Averina ikrek is elindultak.

A február elsejével életbe lépő radikális szabályváltozások – a szertornához hasonlóan nyitott lett a gyakorlatok nehézségi pontszáma és végső pontszáma, tehát az eddigi limitált 20.000 pont fölé lehet kerülni – után versenyzők sora állt elő nagyon magas nehézségű és nagyon kockázatos gyakorlatokkal, így aztán rengeteg rontás is volt Thiais-ben.

Még a világelső Dina Averina és Arina Averina is rengeteget rontott (alig láthatunk olyan versenyt, amelyen az első és második számú orosz ennyit hibázik), de így is elvittek négy egyéni aranyérmet a lehetséges ötből. Az ötödik óriási meglepetésre a karrierje első nagy versenyét megnyerő ukrán Vlada Nikolcsenko nyakába került.

A kéziszercsapatok a szófiai világkupa-versenyre koncentrálnak – ott a teljes világelit jelen lesz –, de jutott élcsapat a franciaországi versenyre is. Az 5 karikával világbajnok olaszok két „űrgyakorlattal” álltak elő, döbbenetes nehézségi pontszámmal – a kivitel még néha „billen”, de így is fölényesen győztek összetettben. Az 5 karika finálé aranyérmét elcsípte előttük egy hiba miatt Ukrajna, „cserébe” a 3+2 gyakorlatban az olaszok nagy nemzetközi versenyen eddig még nem látott, 20.550-es pontszámot értek el. Az eddigi csúcsot szintén az olaszok „pillangói” állították fel egy 20.600-zal, de az egy olasz–spanyol válogatott versenyen volt, nem pedig nagy nemzetközi viadalon.

Gyakorlatilag a Thiais-ben látott magyar felnőtt tornászok alkották a jelenleg bevethető felnőtt válogatottak mezőnyét is, lévén a kijevi GP-t megjárt Pigniczki Fanni, a Budapest-bajnokság előtt combfájdalmai miatt visszalépni kénytelen Kis Alexandra és Juhász Anna egyaránt sérült. Az rg-s versenyszezon a következő hetekben nagyon felpörög, a hétvégén az első, szófiai világkupa-versenyt bonyolítják le.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
GRAND PRIX, THIAIS
Egyéni összetett. 1. Dina Averina (Oroszország)
74.200, 2. Jekatyerina Szeleznjova (Oroszország) 70.200, 3. Borjana Kalejn (Bulgária) 69.150, 4. Katrin Taszeva (Bulgária) 68.300, 5. Arina Averina (Oroszország) 66.800, 6. Nikol Zelikman (Izrael) 65.700, …25. Váray Míra (Magyarország) 54.500.
Egyéni szerenkénti döntők. Karika. 1. Vlada Nikolcsenko (Ukrajna) 18.450, 2. Arina Averina 18.350, 3. Jekatyerina Szeleznjova 17.800. Labda. 1. Dina Averina 18.300, 2. Nikol Zelikman 17.800, 3. Borjana Kalejn 17.500. Buzogány. 1. Arina Averina 18.950, 2. Dina Averina 18.200, 3. Borjana Kalejn 17.800. Szalag. 1. Dina Averina 18.150, 2. Jekatyerina Szeleznjova 17.900, 3. Katrin Taszeva 17.000.

Együttes kéziszercsapat összetett. 1. Olaszország
39.850, 2. Ukrajna 33.750, 3. Azerbajdzsán 32.200, …10. Magyarország 24.550.
Szerenkénti döntők. 5 karika. 1. Ukrajna 19.050, 2. Fehéroroszország 18.800, 3. Olaszország 18.650. 3 labda, 2 kötél. 1. Olaszország 20.550, 2. Fehéroroszország 17.500, 3. Ukrajna 16.900, …7. Magyarország (Földi Cintia, Katona Hanna, Kovács Jázmin, Németh Virág, Tisler Dorottya, Wehovszky Vivien) 15.000.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik