Berente Judit (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor, archív)

 

A csapat szombaton utazik el a vasárnap kezdődő és augusztus 28-ig tartó versenyre Oxfordba – tájékoztatta a Magyar Szervátültetettek Szövetsége az MTI-t.

A magyarok 12 sportágban mérettetik meg magukat.

„A verseny azért is nagy öröm számunkra, mert a pandémia miatt 2020 márciusától a szervátültetettek valamennyi nemzetközi versenyét törölték, így azóta ez lesz az első megméretés” – mondta Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, a csapat vezetője, akit 2020-ban az Év fogyatékos sportolójának választottak.

A szervátültetett és művesekezelt magyar sportolók a kezdetek óta elindulnak az Európa-bajnokságokon, és a győzelmek sem maradtak el: 2001 óta az élvonalban szerepelnek, legtöbbször az első helyen végeztek a nemzetek összesített pontversenyében.

A csapatot nyolc máj-, négy szív-, egy tüdő-, harmincegy vese- és öt csontvelőtranszplantált, valamint két művesekezelt versenyző alkotja. 

(MTI)