Paralimpia: kérdéses az ukránok elutazása Pekingbe

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 10:26
null
Illusztráció: AFP
Egyelőre nem tudtak elutazni a pénteken kezdődő pekingi paralimpiára az ukrán sportolók az országuk ellen folyó orosz hadművelet miatt – írja az MTI.

Ukrajnából húsz versenyző szerepelne a kínai fővárosban. Craig Spence, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szóvivője jelezte: reméli, hogy a logisztikai nehézségek ellenére az érdekeltek megérkeznek Pekingbe a megnyitóra. Biztonsági okok miatt egyik fél sem közölte, hogy a delegáció jelenleg hol tartózkodik.

„Rendszeres párbeszédet folytatunk Ukrajnával a játékokon való részvételükről. Keményen dolgozunk a színfalak mögött, hogy idejussanak” – tette hozzá Spence.

Az orosz hadművelet következtében nem indulnak repülőjáratok Kijevből, míg a koronavírus-járvány miatt kialakított szigorú pekingi buborékrendszerbe csak kijelölt repterekről lehet beutazni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik