Pápai vizeken – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 23:54

Felrakni a tiarát a fejre, és szórni az igét, na, erre én alkalmatlan vagyok – mondja az újdonsült úszófőnök, Sós Csaba. Árulkodó hasonlat, nem véletlenül pápai. Elvégre ő (is) az úszópápa, nevezett Széchy Tamás neveltje, ha hosszabb beszélgetésről és az úszásról van szó, biztosan előkerül a személye. Ahogy azt sem titkolja, hogy ha nincs Hargitay András és Verrasztó Zoltán, róla senki se tudna, ám világ- és Európa-bajnok társai mögött volt harmadik a sorban a Széchy-istállóban, így róla is beszéltek. Meg persze ő is beszélt – dumában sem volt utolsó klasszis, uszodán innen és túl.

Meg persze a tavalyelőtti kazanyi világbajnokság közben, amikor szakkomentátorként sok lakásban lett családtag – úszóversenyen sohasem járt, csak a magyar sikerek miatt a távkapcsoló után nyúló bérből és fizetésből élők kezdték úgy érezni, hogy mindent értenek.

Kortesbeszéd íze van soraimnak, ám szerencsére már nincs rám szükség Sós tanár úr támogatottságához. Mondhatni, közfelkiáltással lett kapitány, Bienerth elnök úrnak tulajdonképpen csak hallgatóznia kellett. Most jön a neheze, illene mondanom, de nem hiszem. Pontosabban, a szakmát nézve, sejtem, de ez legyen medenceparti téma, nyilván lesz is, ráadásul az érdekek mentén.

Nekem elég, hogy a világhódító magyar úszásban olyan honfi társam a szakmai főnök, akinél se vége, se hossza a tudományos publikációknak, orvosként az élettant is bármikor sorompóba állítja, arról nem beszélve, hogy harmincéves kora óta vágyik arra, hogy kapitány legyen (lásd még: ambíció).

Minden amellett szól, hogy sikerre van ítélve, kivéve a körülmények. Viharkárokat eltakarítva kénytelen nekilátni a feladatának, s a tenger már csak olyan, hogy nehezen nyugszik meg, még később is elő-előkerülhetnek roncsdarabok.

A kármentés különleges szakma, a tűzoltás különösen, így biztató, hogy Sós Csaba azzal kezdi, hogy – beszélget. Azokkal, akik megkerülhetetlenek a sportágban, indulataik (is) történelmet írhatnak. Egy világ omlana össze bennem, ha tősgyökeres uszodai emberek ne értenének szót – ha őszinte a beszélgetés. Mérhető – amilyen az úszás. Aztán az itthoni vb után jöhet a tiara is – ne feledjük, ünnepi viselet.

Meg persze a tavalyelőtti kazanyi világbajnokság közben, amikor szakkomentátorként sok lakásban lett családtag – úszóversenyen sohasem járt, csak a magyar sikerek miatt a távkapcsoló után nyúló bérből és fizetésből élők kezdték úgy érezni, hogy mindent értenek.

Kortesbeszéd íze van soraimnak, ám szerencsére már nincs rám szükség Sós tanár úr támogatottságához. Mondhatni, közfelkiáltással lett kapitány, Bienerth elnök úrnak tulajdonképpen csak hallgatóznia kellett. Most jön a neheze, illene mondanom, de nem hiszem. Pontosabban, a szakmát nézve, sejtem, de ez legyen medenceparti téma, nyilván lesz is, ráadásul az érdekek mentén.

Nekem elég, hogy a világhódító magyar úszásban olyan honfi társam a szakmai főnök, akinél se vége, se hossza a tudományos publikációknak, orvosként az élettant is bármikor sorompóba állítja, arról nem beszélve, hogy harmincéves kora óta vágyik arra, hogy kapitány legyen (lásd még: ambíció).

Minden amellett szól, hogy sikerre van ítélve, kivéve a körülmények. Viharkárokat eltakarítva kénytelen nekilátni a feladatának, s a tenger már csak olyan, hogy nehezen nyugszik meg, még később is elő-előkerülhetnek roncsdarabok.

A kármentés különleges szakma, a tűzoltás különösen, így biztató, hogy Sós Csaba azzal kezdi, hogy – beszélget. Azokkal, akik megkerülhetetlenek a sportágban, indulataik (is) történelmet írhatnak. Egy világ omlana össze bennem, ha tősgyökeres uszodai emberek ne értenének szót – ha őszinte a beszélgetés. Mérhető – amilyen az úszás. Aztán az itthoni vb után jöhet a tiara is – ne feledjük, ünnepi viselet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik