Öttusa-vk: mind a négy magyar férfi bejutott a szófiai döntőbe

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 18:15
null
Kasza Róbert megnyerte csoportja vívását (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Négyből négy. Ahogyan a nőknél, a férfiak esetében is százszázalékos lett a magyar csapat a szófiai világkupaverseny selejtezőjében. Kasza Róbert és Demeter Bence is extra teljesítményt nyújtott a páston.

Ahogy közeledünk a tokiói olimpiai kvalifikációs sorozat vége felé (a szófiai világkupa mellett a székesfehérvári világkupa-döntő és a kairói világbajnokság vár még a versenyzőnkre), egyre jobb formába lendülnek öttusázóink, akik számára nagy a tét, mindenki versenyt fut az ötkarikás indulói helyért, amelyből nemenként csak kettő van az olimpián.

Az elmúlt időszak eredményeit szemlélve kijelenthető, hogy férfi versenyzőink egyértelműen beleerősítettek, érződött ez a pénteki selejtezős eredményükön is. Igaz, a mezőny a PCR-teszteknek „köszönhetően„ lecsökkent, ezen a világkupán három olasz, három orosz, egy üzbég és egy kazah versenyző is kiszállt idő előtt.

Persze, ez korántsem von le semmit a mieink szereplésének értékéből, a magyarok ugyanis ismét kimagasló részeredményeket mutattak fel: Kasza Róbert 24 győzelemmel nyerte meg csoportja vívását, Demeter Bence 22 találattal lett a legjobb az ő fordulójában, míg Kardos Bence úszásban bizonyult a leggyorsabbnak csoportjában és a legfiatalabb magyar versenyző a laser run során remek lőteljesítménnyel tudott előrukkolni. De nem csak ők hárman kvalifikálták magukat könnyedén a vasárnapi 36 versenyzőt felvonultató fináléba, hanem a budapesti világkupaversenyen nyolcadik Bereczki Richárd is, aki rendkívül kiegyensúlyozott napi teljesítménnyel, úgymond extrák nélkül is bemenetelt a legjobbak közé.

„A lányokhoz igazodva mi is hoztuk a kötelező négyet, ráadásul egész jó vívással, Kasza Róbert és Demeter Bence extra teljesítményt nyújtott a páston, de Bereczki Richárd és Kardos Bence is javított az előző vk-eredményén ebben a számban. Nagyon örülök a ma látottaknak, mert azt mondhatom: összességében egyben van a magyar csapat” – értékelt Martinek János, férfi szövetségi kapitány, aki bízik benne, hogy a versenyzők megőrzik ezt a remek formát a vasárnapi döntőre is.

Amelyben jó szereplés esetén a múlt heti ezüstérmes Kasza Róbert jelentőset ugorhat az olimpiai rangsorban, míg Demeter Bence megerősítheti 2019-ben Bathban az Európa-bajnokságon szerzett olimpiai kvótáját a magyarok közötti csatában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik