Öttusa: éltető kreativitás – Mizsér Attila 60 évesen is aktív

– A nők ma azt mondják: a negyven az új harminc. A hatvanas férfiak hogyan gondolkodnak a korukról?
– Én nem csinálok kardinális kérdést a koromból – nevet Mizsér Attila. – Egyszerűen csak jól érzem magam a bőrömben. A lényeg, hogy az előttem álló évekre legyenek terveim és ötleteim. Nem panaszkodom, az élet ellát rendesen feladatokkal.

– A tenni akarás, az ötletek sokasága végigkíséri az életét. Honnan ez a kreativitás?
– A génekből? Nem tudom. Egy biztos, mindkét szülőm egész életében szorgalmas ember volt, tehát nem esett nehezemre tanulni, sportolni és ezt a két területet sikeresen összeegyeztetni. Az a típusú ember vagyok, aki élete végéig tanulni fog, mert nem tudok egy helyben megülni. Ezért is ugrottam ki annak idején, ötvenhárom évesen a bankszakmából, és kezdtem bele a szervezetfejlesztésbe. Ma mentorként, coachként segítem több vállalat, szervezet munkáját. Ez pontosan az a terület, ahol nincs befejezett tudás, az én eszköztáram is folyamatosan gyarapszik.

– Nemrégiben Sportháromság címmel könyvet jelentetett meg, amely útmutató lett a sikeres edző-szülő-gyermek kapcsolathoz. Ötgyermekes apaként ez a könyv nyilván személyes tapasztalatokon is alapul.
– Abból a szempontból igen, hogy mindegyikük sportolt, illetve sportol még. Márk fiam elmúlt 18 esztendős, sikeresen kajakozik, a legkisebb lányom, Norina pedig tornázik, de sosem volt konfliktusom a gyerekeim edzőivel, mert én a csendes apukák táborát erősítem. Az elmúlt évtizedek alatt viszont sok riasztó dolgot láttam a környezetemben, így elég tudásanyagot szereztem ahhoz, hogy meg is fogalmazzam ezeket egy könyvben. Amúgy pedig a személyes vonalhoz visszatérve: mit is értenék én a szerkezeléshez a lányom gyakorlatai során, vagy hogy a fiamnak hogyan kell fognia a lapátot?!

– Nem akarta, hogy öttusázzanak?
– A fiam esetében megfordult bennünk a gondolat, de örülök neki, hogy a kajakozás mellett kötött ki, és nem kell feleslegesen magával cipelnie azt a terhet, hogy „apád bezzeg olimpiai bajnok volt”.

– Az ön édesapja, Mizsér Jenő pedig Magyarország egyik korszakos edzője. Ez nem jelentett terhet?
– Egyáltalán nem. Édesapám nem erőltette, hogy öttusázó legyek, de mivel ebben a közegben nőttem fel, kilenc és fél évesen én is ezt a sportágat választottam. Apu nem versenyzőként, hanem edzőként érte el a sikereit, szakedző, mesteredző lett. Szerintem ez az oldal cseppet sem nyomasztó.

– Mennyire maradt kapcsolatban a magyar öttusával? Tavaly például kritikus hangvételű levelet fogalmazott meg a közgyűlés előtt, és változásokat sürgetett.
– Igen, akkor intenzívebb kapcsolatban voltam a sportággal, mert reméltem, hogy lehet fejlődést generálni. A stratégiai bizottság tagjaként összeállítottam egy hosszú távú programot a sportágfejlesztésről. Én megtettem a magamét, és bár kicsit szkeptikus vagyok, nagyon szurkolok a sportág sikeres jövőjéért.

– A tavalyi szabálymódosítás, a kilencvenperces versenyformula előrelépést hozhat a sportágnak?
– Szükségszerű volt már az újítás, mert az öttusasport ma már nem tud az lenni, ami húsz, tíz vagy öt évvel ezelőtt volt. Úgy gondolom, fontos, hogy a fiatalok fejével gondolkodjunk, mert ellenkező esetben úgy kipenderítenek minket az olimpiai sportágak köréből, hogy csak pislogunk. Nem könnyű versenyképesnek maradni úgy, hogy a mai fiatal bármikor labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés, NBA-meccs vagy az ISL show-műsora közül választhat a tévében. Egyelőre sötétben tapogatózik a sportág, de bízom benne, hogy sikerül megtalálni a legjobb utat.

– Ahogy a gyerekei sportját, a hazai öttusa törekvéseit is a háttérből szemléli. De hogy áll az aktivitással? Az öt sportágból melyikről mondható el, hogy még mindig a mindennapjai része?
– Örülnék, ha az a típusú ember lennék, akinek a naptárjába pontosan be van jegyezve a heti három-négy edzés, de sajnos nem ilyen vagyok. Az azonban fontos, hogy nem telik el úgy hét, hogy ne mozognék valamit. A pandémia alatt a feleségemmel, Edinával felfedeztük, hogy remek helyek vannak a lakóhelyünk közelében. A séta lett a hobbink, van egy három kilométeres körünk, amit egyszer vagy kétszer megteszünk együtt. Néha elmegyek úszni, kocogni vagy a kislányommal, Norinával bringázunk egyet a környéken. A lényeg, hogy a jóleső fáradtság meglegyen a végén.

– Az aranycsapat tagjaival, vagyis Martinek Jánossal, Fábián Lászlóval össze-összejárnak?
– Inkább alkalmi találkozásaink vannak, versenyeken, rendezvényeken szoktunk összefutni. Korábban Joel (Fábián László) szervezett összejöveteleket a régi arcoknak, Horváth Lászlóéktól Sárfalvi Péterékig bezárólag, de a pandémia miatt erre nem volt lehetőség az elmúlt egy évben.

– A járvány miatt a születésnapját, gondolom, most is még szűk körben tartja.
– Sajnos most erre van lehetőség. A feleségem a negyvenedik és ötvenedik születésnapomra is nagy családi-baráti bulit szervezett, de úgy érzem, most így helyes és az egészségünk szempontjából biztonságos.

Mizsér Attila az 1992-es barcelonai olimpián