Öttusa Eb: Kovács Sarolta a 13. lett, olimpiai kvótát szerzett!

H. Á., L. Á., MTIH. Á., L. Á., MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.11. 19:27
null
Kovács Sarolta olimpiai kvótát szerzett (Fotó: Dömötör Csaba)
Az angliai Bathban zajló öttusa Eb-n Kovács Sarolta a 13. helyen zárt a nők hagyományos versenyében, amelyen nyolc olimpiai kvótát osztanak ki, de miután a számot a világkupadöntő győztese, a litván Laura Asadauskaite nyerte meg, s egy nemzetből itt csak egy versenyző szerezhetett olimpiai kvótát, így a székesfehérvári öttusázó is örülhet a tokiói kvalifikációnak.

A vasárnapi női döntő 36 fős mezőnye reggel úszással kezdett. A magyarok közül Kovács Sarolta volt a leggyorsabb, 2:12.21 perc alatt teljesítette a 200 métert, amivel negyedikként végzett, Gulyás Michelle futamában hatodikként csapott a célba, összességében pedig a nyolcadik időt (2:14.41) érte el. A finálé harmadik magyar résztvevője, Guzi Blanka 2:19.96-tal zárt, ezzel 22. lett.

A várakozásnak megfelelően vívásban is Kovács volt a legeredményesebb: 21 ellenfelét győzte le és 14-től kapott ki. A 18 éves Gulyás visszafogottabb kezdés után a vége felé magára talált, 16/19-cel végzett, míg a 20 esztendős Guzi, aki mindössze négy éve öttusázik, csak kilenc ellenfelénél bizonyult jobbnak.

KAPITÁNYI ÉRTÉKELÉS
„A vívás után még állt a zászló, akár az éremszerzés is benne volt a pakliban, de ez az Európa-bajnokság attól is emlékezetes lesz, hogy a lovagló pálya alaposan elrendezte a mezőnyt. Mielőtt kilovagolt Saci, a ló tulajdonosa azt mondta neki, nyugodtan megbízhat az állatban, nos pont ezt nem lett volna szabad tenni, a kitörés és a két fa ellenére azonban egész jót lovagolt. A kombinált szám elképesztő versenyt hozott, s nagyon örülök neki, hogy megvan az első női kvótánk, de a jövőre nézve a nagy feladatát is megkapta Saci, futásban mindenképpen javulnia kell” – mondta lapunknak Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya a versenyt követően.

Ezután következett a bónuszvívás, amelyben a magyarok közül csak Gulyás tudott újabb pontot szerezni, mégpedig kettőt. Kovács 7., Gulyás 23., Guzi 36. lett a vívásban, melyet a fehérorosz Irina Praszjancova nyert meg 27/8-as eredménnyel.Összetettben Kovács a negyedik, Gulyás a 18., Guzi a 36. helyen állt a lovaglás előtt.

Kovács így hibátlanhoz közeli teljesítménnyel megerősíthette volna pozícióját a közvetlen élcsoportban, mivel itt is – akárcsak a férfiaknál szombaton – sok volt a rontás. Kovács a jó kezdés ellenére rontott, 24 hibapontot kapott verőhibáért, kilencet időtúllépésért, így 267 pontot szerzett a 300-ból.

A másik két magyarnak, a lényegesen kevesebb tapasztalattal rendelkező Guzi Blankának és Gulyás Michelle-nek hasonló feladatot kellett megoldania, ugyanazt a lovat kapták, és előbbi nyolc, utóbbi négy veréssel teljesítette a pályát, és mindkettejüknél volt időtúllépés (237, 263). Összetettben Gulyás a 18., Guzi a 31. helyen állt négy lövészettel kombinált futás előtt, míg Kovács hetedikként kezdhette a távot..

Futásban aztán Kovács visszaesett az összetett hetedik helyéről, és végül összetettben a 13. helyen végzett. Az első helyen a világkupadöntőt is megnyerő Laura Asadauskaite futott be, s miután több nemzet – a fehérorosz, a brit, a német, a litván – is több sportolót adott az első tízbe, végül úgy alakult, hogy Kovács Sarolta is kvótát szerzett.

AZ UTOLSÓ KANYAR VOLT A KVÓTA KULCSA

– Láttuk, az adrenalintól és az izgalomtól sírva fakadt.
– Igen, mert fogalmam sem volt róla, hogy hol zártam, vajon megvan-e a kvóta. A csapat tagjai elkezdték mondani, hogy ők úgy látták, úgy számolták, de én inkább azt kértem, ne mondjanak semmit, amíg nincs a kezünkben a hivatalos papír, mert nem szeretnék csalódni. Ezért gyorsan elvonultam, nehogy elbízzam magam.

– De most már kiengedheti az örömét.
– Igen, nagyon boldog vagyok, mert elképesztően nehéz volt ez a verseny. Az úszás és a vívás jól sikerült, de a lovaglás – ahogyan a fiúknál – is rendesen megrostálta a mezőnyt. Féltem tőle, hogy a pontszámom miatt nekem is elszálltak az esélyeim, aztán azt mondtam magamban a futás előtt: Saci, törölj ki mindent a fejedből, s koncentrálj csak a kombira. Hál' isten sikerült, és az utolsó kanyarban meg tudtam előzni a lengyel Nowackát. Akkor még nem tudtam, hogy ez az előzés milyen fontos volt. Ez döntött ugyanis a nyolcadik kvóta sorsáról.

– Az olimpiai indulás tehát megvan, de hozott új tapasztalást ez az Európa-bajnokság?
– Persze, hogy hozott. Egyértelműen fel kell kötni a nadrágomat, s rengeteget kell fejlődnöm a futásban, mert muszáj tartani vagy felzárkózni ahhoz a tempóhoz, amit a mezőny eleje diktál. Tokióban csak így lehet esélyem egy szép eredményre.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BATH
NŐK
1. Laura Asadauskaite (Litvánia) 1390 pont
2. Kate French (Nagy-Britannia) 1381
3. Irina Praszjancova (Fehéroroszország) 1364

13.Kovács Sarolta 1326 (úszás: 2:12.21 perc/286 pont, vívás: 21 győzelem/14 vereség/0 bónuszpont/226 pont, lovaglás: 267 pont, lövészet-futás: 12:33 perc/544 pont)

19. Gulyás Michelle 1305 (2:14.41/282, 16/19/2/198, 263, 12:18/562)

29. Guzi Blanka 1244 (2:19.96/271, 9/26/0/154, 237, 11:58/582)

CSAPAT
1. Nagy-Britannia (Kate French, Francesca Summers, Joanna Muir) 4074 pont
2. Fehéroroszország (Irina Praszjancova, Anasztaszija Prokopenko, Volha Szilkina) 4029
3. Litvánia (Laura Asadauskaite, Ieva Serapinaite, Gintare Venckauskaite) 3992

6. Magyarország (Kovács Sarolta, Gulyás Michelle, Guzi Blanka) 3875

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik