O'Sullivan: Mint egy k..va bugyija, egyszer fent, egyszer lent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 18:00
null
Ronnie O'Sullivan ötödik alkalommal emelhette magasba a vb-győztesnek járó trófeát (Fotó: Reuters)
Ronnie O'Sullivan legyőzte Barry Hawkinst (18:12) a 2013-as sznúker-világbajnokság döntőjében, így megvédte címét. A Rakéta becenévre hallgató sznúkeres a döntő után kiviharzott a teremből a tőle megszokott módon, kiosztott néhány autogrammot, majd sajtótájékoztatóján nem kertelt, őszintén beszélt érzelmeiről, hullámvölgyeiről és karrierje folytatásáról.

Ronnie már a döntő befejezése előtt is adott olyan nyilatkozatokat, melyekre mindenki felkapta a fejét. A finálé második szakasza után például Tiger Woodshoz hasonlította magát.

ÖT EMLÉKEZETES PILLANAT RONNIE KARRIERJÉBEN

1997: A világbajnokság első fordulójában meglökte minden idők leggyorsabb maximális (147) brékjét, a Mick Price elleni meccsen 5 perc és 20 másodperc kellett a villámkezű angolnak a 147-eshez.

2001: O'Sullivan végre döntőbe jutott a Crucible-ben, ahol John Higginst 18:14-re legyőzve behúzta első vb-címét. A sikert édesapjának ajánlotta, aki börtönben ült akkoriban gyilkosság miatt.

2007: Az Egyesült Királyság bajnokságán a Mark Selby elleni elődöntőn döntő frémre került sor. Ronnie ekkor idegeskedés és feszült játék helyett lökött egy maximális bréket.

2009: A gyakran motivációs problémákkal küzdő Ronnie mindig keresi a kihívásokat, a 2009-es Mastersre új dákóval érkezett. „Őrültség volt, kifogást akartam, hogy ne játsszak." A történet ismert, kedvenc tornájának döntőjében legyőzte Selbyt.

2012: Ronnie éve kétségek között kezdődött, a visszavonulási pletykák mellett a rangsorban is egyre visszább csúszott. Aztán jött a világbajnokság, ahol Mark Williams és Neil Robertson legyőzése után a döntőben Ali Carter sem tudta feltartóztatni.

„Amikor Tiger Woods szüneteltette a golfot, nem is akartam nézni a versenyeket. Az emberek tőlem is ezt várják, hogy játsszak, mindegy, hogy nyerek-e vagy sem. Úgy vélem, az elmúlt tíz évben én voltam a favorit a meccseim előtt, hozzászoktam ehhez. Ez azonban nem teszi könnyebbé a játékot, sőt, ha veszítek, az emberek sokként fogják fel."

„Az emberek átsiklanak afölött, ahogyan kiejtettem az ellenfeleimet, de azt kívánom, bárcsak egy napra lennének a helyemben – mondta már a döntő utáni sajtótájékoztatón Ronnie O'Sullivan. – Talán könnyűnek tűnik, de talán inkább Alex Higginsre hasonlítok, mint Stephen Hendryre. Temperamentumosabb vagyok, nem vagyok egy gép! Próbáltam azzá válni, de nem sikerült"

Aki figyelemmel követi a sznúkert, az tudja, Ronnie O'Sullivan legnagyobb ellenfele önmaga. Az ötszörös világbajnok az idei torna előtt majd' egy évet kihagyott, és ahogy ő fogalmazott: „megküzdöttem a démonaimmal, és úgy érzem, én nyertem". A megnyert vb-finálé után azért a humort sem nélkülözte a 37 éves játékos.

„Csak veszítenivalóm volt. A külvilág szerint nem volt szabad veszítenem, de aki ismeri a sznúker világát, az tudja, hogy nem így van. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy szabadkártyát kaptam a Mastersra – mondta kissé humorosan Ronnie O'Sullivan. – A nagy érdeklődés és a rám nehezedő nyomás megnehezítette a dolgomat."

A vb-döntő utolsó pillanatai

A londoni sznúkeres néhány nap múlva újra asztalhoz áll, hiszen a Rok Star Legends Cupon is részt vesz (május 11–12.), olyan legendás játékosok társaságában, mint Stephen Hendry, Jimmy White, Steve Davis vagy Tony Drago. Ronnie köszönetet mondott pszichológusának, Steve Petersnek, akinek nagy szerepe volt vb-címvédésében.

VÉLEMÉNYEK RONNIE DIADALÁRÓL
Steve Davis, hatszoros világbajnok: Új szintre emelte a sznúkert. Nehéz a többieknek ellene játszani, ha mentálisan is rendben van. Jövőre visszajöhet és ugyanezt megcsinálhatja.
John Parrott, 1991 világbajnoka: Szerintem ez volt a legnagyobb eredménye. Stuart Bingham ellen volt egy frémje, ami az istenektől jött, példaértékű volt mindenki számára. Amikor a legjobb formáját nyújtva, más szintet képvisel a többiekhez képest.
Dennis Taylor, 1985 világbajnoka: Azt szoktam mondani, hogy Stephen Hendry a legjobb sznúkeres Steve Davis előtt, Ronnie O'Sullivan pedig a harmadik. Most azonban a lista élére tenném Ronnie-t, ő a legjobb, aki valaha dákót ragadott.

„Nem hiszem, hogy meg tudtam volna nyerni a világbajnokságot, ha ő nincs nekem. Steve Peters mindig velem volt. 17 nap hosszú idő. Mindenki tudja rólam, hogy egyszer fent, egyszer lent vagyok, mint egy k..va bugyija" – zárta mondandóját egy meghökkentő hasonlattal O'Sullivan.

A visszavonulás gondolata mindenkit foglalkoztat O'Sullivannel kapcsolatban. Az ötszörös világbajnok a vb alatt úgy fogalmazott: „csak azért tértem vissza, hogy ki tudjam fizetni a gyermekem iskolai tandíját és a közüzemi számlákat, illetve hogy feltölthessem otthon a hűtőt."

A döntő után már máshogy nyilatkozott a 250 ezer angol fonttal gazdagodó játékos: „Nagyon élveztem az elmúlt egy évet, amikor nem sznúkereztem. Kisebb tornákon még szeretnék részt venni. Decemberben vagy januárban már tudni fogom, hogy indulok-e ismét a vb-n. Most élvezni szeretném a világ legnagyszerűbb dolgát, a világbajnoki címem megvédését."

„Készen állok további tornák megnyerésére, de ez nem ilyen egyszerű. Voltak időszakok az idei vb-n, amikor a játékom nem volt a legjobb, de felülkerekedtem rajta. Kontrollálni tudtam az érzelmeimet és a gondolataimat, jobban, mint valaha. Egy ilyen hosszú versenyen szembe kell nézned a démonaiddal, ezért is ilyen nehéz ez" – mondta jövőjével kapcsolatban O'Sullivan.

Barry Hawkins nagyot küzdött a döntőben, de Ronnie játékára nem volt ellenszere, elismerte ellenfele kiváló teljesítményét.

„Kifacsartnak érzem magam a vereség miatt, de ha valaki azt mondta volna, hogy döntőbe jutok a vébén, kezet ráztam volna vele. Ha eljutsz idáig, nyerni akarsz, azt hiszem, erősebb ellenfelem nem lehetett volna a fináléban. Nincs bennem szégyenérzet a 18:12-es vereség miatt. Néhány golyót elrontottam, amire Ronnie nagy brékekkel válaszolt, ez az oka annak, hogy már öt vb-címet nyert" – méltatta honfitársát Barry Hawkins.

HOGYAN TOVÁBB? LEHETSÉGES HALADÁSI IRÁNYOK RONNIE-NAK

HENDRY UTÁN SZABADON. A hétszeres világbajnok a tavalyi vb után visszavonult, és a billiárd „nagykövete" lett Kínában. Ronnie számára csak az utazás lenne probléma, hiszen nem szeret huzamosabb ideig otthonától távolabb lenni.

TELEVÍZIÓS ÁLLÁS? Több korábbi világbajnok (Steve Davis, John Parrott, Stephen Hendry, Ken Doherty) is szakkommentátornak állt. Ronnie számára is járható út lenne ez, és így kapcsolatban lehetne az egyéves kihagyása alatt általa hiányolt személyekkel a sznúker világából.

VALAMI MÁS. O'Sullivan többször is hangoztatta, hogy nem akar híres lenni. „Nem akarok celeb lenni, nem vonz az a világ. Nem akarok milliárdos lenni, sok dolog van, amit szeretnék csinálni." De hogy pontosan mit? „Szoktam nézni a tv-ben az ingatlanos műsorokat, melyekben új házakat építenek, konyhákat rendeznek be – sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint a sznúker."

FOLYTATÁS? Ronnie bebizonyította, hogy a modern sznúkerben nincs hozzá fogható játékos. Még mindig imádja a játékot, meg kell találnia az arany középutat a sznúker és a sporton kívüli élete között. Elképzelhetőnek tűnik, hogy folytatja a játékot, és Hendryhez hasonlóan eljut hét vb-címig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik