Orosz-ukrán háború: tíz orosz fellebbezés a CAS asztalán

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.06. 13:22
null
Matthieu Reeb, a CAS igazgatója (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tíz fellebbezést vett nyilvántartásba, amelyet orosz sportszövetségek és az Orosz Olimpiai Bizottság nyújtott be azért, mert versenyzőiket a sportági világszövetségek kitiltották a nemzetközi eseményekről Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt.

A moszkvai beadványokról a CAS sajtószolgálata számolt be. Egy nappal korábban a jogi testület arról adott hírt, hogy visszavonta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kizárási határozatával szembeni fellebbezését az Orosz Labdarúgó-szövetség, amely ugyanakkor fenntartotta panaszát az európai szövetség (UEFA) ellen, s jogorvoslatot kért, amiért az UEFA a válogatottak mellett az összes orosz klubcsapatot kitiltotta a nemzetközi sorozatokból. A FIFA az ukrajnai invázió miatt zárta ki az orosz válogatottat a világbajnoki pótselejtezőkről, a csapat így nem léphetett pályára a lengyelek elleni összecsapáson. A lengyelek játék nélkül kerültek döntőbe, amelyben a svédek legyőzésével biztosították helyüket a november 21. és december 18. közötti katari tornán.

Az újabb fellebbezők között van mások mellett az orosz korcsolya-, műkorcsolya-, biatlon-, evezős-, rögbi- és ritmikusgimnasztikai-szövetség, míg az Orosz Olimpiai Bizottság az Európai Olimpiai Bizottságok azon határozatai ellen keres támaszt a CAS-nál, amelyek az orosz sportolókat a téli és nyári európai ifjúsági fesztiválokon való részvételtől tiltották el.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február 28-án, négy nappal az ukrajnai háború kezdete után javasolta, hogy a nemzetközi sportszövetségek akadályozzák meg az oroszok és a Moszkvát támogató Fehéroroszország sportolóinak részvételét a sporteseményeken. A legtöbb szövetség egyetértett az ajánlással, egyszersmind a NOB fellépése nyomán Oroszország elveszítette azt a jogot is, hogy nemzetközi versenyeket rendezzen különböző sportágakban.

Közben a lengyel sportminiszter annak a varsói követelésnek adott hangot, hogy Oroszországot zárják ki az összes olimpiai sportág nemzetközi szövetségeiből mindaddig, amíg Ukrajnában helyre nem áll a béke, és az ország kártérítést nem kap az orosz invázióért. Kamil Bortniczuk egyúttal kitartott amellett, hogy az orosz sportolók közül csak azok versenyezhessenek semlegesként, akik „ellenzik az Orosz Föderáció ukrajnai lépéseit” – írta az insidethegames.biz. A lengyel sportminiszter vádja szerint Oroszország pénzügyi erejét arra használja fel, hogy megszerezze a nemzetközi szövetségek vezető pozícióit.

„Oroszország az elmúlt években agresszív politikát folytatott a diplomáciában, lényegében helyet vásárolt a legfontosabb sportszövetségek igazgatótanácsaiban úgy, hogy orosz tőkével rendelkező gazdag szponzor támogatta a jelöltet” – mondta Bortniczuk, név szerint említve Umar Kremljovot, a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség és Vlagyimir Liszint, a Nemzetközi Sportlövőszövetség hivatalban levő orosz elnökét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik