1972. szeptember 9., München: az olimpiai bajnok csapat, balról Fenyvesi, Schmitt, Osztrics, Erdős, Kulcsár (Fotó: MTI)

 

A tatai edzőtáborban külön világ volt a párbajtőrözők szobája, a 124-es. A világelsők lakták, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán és Schmitt Pál. Különleges szabályok szerint éltek, az 1971-es bécsi világbajnokság előtt például naponta megvívtak egymással két csörtére, s a győztes lett a szobaparancsnok éjfélig, a többieknek minden kívánságát teljesíteni kellett.

 
1. rész: Gerely után párbajtőr, disszidálás helyett eltiltás – az ifjú Schmitt Pál kalandjai
2. rész: Hallottátok? Nyertek Paliék! – amikor az egész Astoria egy olimpiai bajnokról beszélt

Amikor Schmitt lett a főnök, panaszkodott. „A fiúk valami érthetetlen okból, szinte minden kívánságomat morogva teljesítették. Például amikor Csabának szóltam, hogy legyen szíves felvonalazni a teniszpályát, majdnem dühbe gurult… Igaz, éjjel háromnegyed tizenkettő volt, de honnan tudhatom, hátha esetleg kora hajnalban teniszezni támad kedvem?!” – magyarázta.

Amikor később Nemere disszidált, a helyére érkező Osztrics István bejelentkezett a szobába, ám a tagság úgy vélte, hogy ehhez minimum egyszeres világbajnoknak kell lenni, és az italokat is neki kell hoznia.

Kemény feltétel.

1971. július 17., Bécs: a világbajnok férfi párbajtőrcsapat, balról Schmitt Pál, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Fenyvesi Csaba, Erdős Sándor… (Fotó: MTI)


Ezek után sokan hitték, hogy a felkészülésük vég nélküli könnyű nyáresti zenés összejövetel. Fenyvesi Csaba háborgott is emiatt: „Ha Schmitt Pali mondjuk megiszik egy üveg sört, arra mindenki emlékszik. De amikor ólomövvel a derekán, vívóállásban ugrándozik fel az emeletekre a lépcsőn, az senkinek sem szúrt szemet. Különben ő is éppen olyan, amilyennek lennie kell: kemény, és meg nem alkuvó.”

A bécsi világbajnokságot megnyerte a csapat, a Szovjetunió elleni döntőben (8:2) Schmitté volt az utolsó csörte, Szergej Paramonovot győzte le, de a legemlékezetesebb a svédek elleni elődöntő volt. Rerrich Béla, a svédek mestere azt találta ki, hogy rendszeresen óv, ez talán kizökkenti a mieinket a lendületükből, s lemerevednek a várakozás alatt. Asszó közben a versenyzők nem hagyhatják el a pástot, éppen Fenyvesi és Rolf Edling topogott, amikor Nemere beszólt: „Hát akkor osszunk!” Hozott egy asztalt valahonnan, a többiek a székeket, és máris ment a bridzsparti. Kis idő múlva Edling közelebb ment és megkérdezte: „Uraim, kibicelhetek?” Ez feloldotta feszültséget, az óvások megszűntek.

Megjegyzendő, hogy kártya mindig volt náluk, s az is, hogy amikor egy-egy mérkőzés előtt felálltak a páston, a csatakiáltásuk így hangzott: „Szeretjük a pezsgőt? A legteljesebb mértékig!”

Nemerének a bécsi vb volt az utolsó nagy versenye a csapattal, fogorvosként az akkori NSZK-ba távozott. Osztrics került a helyére, az ötödik ember Erdős Sándor lett. Hogy ötödik, nem minősítés, hiszen Erdős például a bécsi vb-n a csapatarany mellett egyéniben 4. lett.

Az ötösnek nem volt könnyű dolga, a tatai edzőtáborozások során nem mindig akadt partnere. „Mi öten itt vagyunk ugyan egymásnak, vívhatunk unalomig, de ez kevés. Hiányzik a ranglista további hat-nyolc helyezettje, akikkel lehetne, és jó lenne igen kemény csörtéket vívni. Azok a vívók, akik majd jövőre dörömbölni fognak egy-egy külföldi túráért az ajtón, most nincsenek sehol. Elfogadható indokkal vannak, illetve voltak távol, én tiszteletben tartom az indokokat. De nekünk nem az indokaik fontosak, hanem ők maguk lennének azok” – füstölgött Fenyvesi.

…az aranyhoz az is kellett, hogy a döntő utolsó csörtéjében Schmitt legyőzze Szergej Paramonovot (Fotó: MTI)


Az esztendő végén már a müncheni olimpia jegyében elemzett a Népsport. Schmitt Pálról szólva ezt írta: „Tud nemzetközi versenyeket nyerni, akár sorozatban is. Világkupagyőztes és a csapat-világbajnokságok egyik cselekvő kiharcolója. A világbajnokság döntőjéből azonban az idén is kimaradt, csakúgy, mint eddig mindig. Az ő esetét még érdekesebbé teszi, hogy a világbajnokságra való felkészülése évről évre jelentős eltéréseket, tehát látható útkeresést, tudatos változtatást mutat.”

Képes Sport: egy oldal a csapatemberről

Hogy mikor mi változott, arról nem szólt az újság, azt viszont megtudtuk, hogy rengeteget dolgozik, semmi esélyt nem ad arra, hogy kétségbe vonják a csapattagságát. Ilyesmiről szó sincs, nem is lehet. Jellemző, hogy mesterével, Szőcs Bertalannal arról voltak nevezetesek, hogy a legváratlanabb időpontokban képesek iskolázni, Szőcs különösen az ünnep- és a vasárnap reggeleket kedvelte.

Noszogatni viszont nem kellett tanítványát. Egyszer Tatán azt mondta a vele asszózó fiatalnak, hogy addig vívnak, amíg az ifjú nem mondja, hogy elég. Fél tíztől háromnegyed tizenkettőig voltak a páston.

Az 1972-es olimpia évében Nemere már nem volt itthon. „Disszidálása jó is, rossz is a csapatnak. Rossz, mert a legbiztosabb emberét veszítette el, a csapatvívás »specialistáját«. Jó, mert távoztával megszűnt a sportszerűtlen életmódra való állandó és erős kísértés. Nagyon sok múlik azon, hogy Fenyvesi dr., Kulcsár, Schmitt és Erdős közül át tudja-e venni valamelyikük Nemere irányító szerepkörét”  – írta a Népsport, ám a klasszisok csak legyintettek. Rájuk továbbra is az volt a jellemző, hogy lehetett akármilyen a viszony közöttük, ha vívni kellett, az egység volt az úr.

Bizonyította ezt a müncheni olimpia, az újabb aranyérem is. És persze a részletek. A negyeddöntőben a lengyelek (9:1), az elődöntőben a Szovjetunió (8:5), a döntőben a svájciak (8:4) elleni magabiztos siker. Ráadásul a szovjet csapat ellen 3:5 után nyertek öt csörtét egymás után, ami nem megy másként, csak ha együtt van a társaság. Mindegyiküknek megvolt a maga szerepe, a maga nemében főszerep, és hozzá a páston a kabinetalakítás. Kulcsár Győző például így beszélt Schmittről Kő Andrásnak: „Mindent tudott, amit kellett. Bombabiztos »bekkelő«, nem hibázó típus volt. Félelmetes gondolatgazdagság jellemezte a páston.” Ehhez jött Fenyvesi felülmúlhatatlan összpontosítása és hibátlan technikája, Kulcsár pedig úgy vívott, hogy sírva fakadtak az ellenfelek – áll egy visszaemlékezésben. A sportágon belül mindenki megemelte a kalapját a produkciójuk előtt. Minden idők egyik legjobb vívója, a négyszeres olimpiai, nyolcszoros világbajnok francia Christian d'Oriola többször kérte versenyeken a zsűrit, hogy vezethessen a mieink meccsein. Gyönyörűsége telt benne – mondta.

Persze mindegyiküknek volt úgymond gyenge oldala, tökéletes sportoló nincs. Schmittnek például nem feküdtek a svédek, de nem volt gondja a franciák, a lengyelek vagy a szovjetek ellen. Az ilyesmit tudták egymásról. „Tökéletesen megbíztunk egymásban. Adott esetben az én győzelmem vagy kettős vereségem ugyanúgy aranyat ért, vagy megtörte az ellenfél lendületét, mint amikor a legjobb vívó, aki kétségkívül Kulcsár Győző volt, kiszórta a négy győzelmet” – így beszélt hősünk Kő Andrásnak a róla szóló könyvben.

Ugyanott megszólal Vass Imre is, a legendás „Atya”, Kulcsár, Nemere és Osztrics mestere, a válogatott edzője. Összefoglalása hiteles: „Az igazságot hiába keressük utólag, kicsorbul az évek során. Vagy megszépül vagy befeketedik. Az érdekesnek látszó történések különös hangsúlyt kapnak, és háttérbe szorítják a valódi lényeget. Az idő temet és kitakar. Hogy közben mire harap rá a jámbor, teljesen véletlenszerű. Befolyásolja a lelkiismeret, önmagunk megítélése, mások szavahihetősége, nagyzolási kedve, a forgószél iránya. Hogy mit köszönhetek én ennek a csapatnak? Élni segítettek. A mese addig tart, amíg be nem takaródzunk az álommal. Hol van a határ? Sohasem fogjuk megtudni. Csak tapogatódzunk, csak feltételezünk. Egyetlen dologban azonban biztos vagyok: ez a csapat még álmában is győzni akart. A többi lényegében elhanyagolható szempont a megítélésükkor.”

Miután az olimpiát követően „Atya” 62 esztendősen visszavonult a válogatottól, a csapat már nem volt ugyanaz. Schmitt is másként zárta az esztendőt 1972-ben, mint addig, karácsonykor nem vívott: „Az olimpia után az Astoria Szálló igazgatóhelyettese lettem. Itt nincs külön ünnepnap, hétköznap, egyformán dolgozni kell. Mindhárom nap délutánján bent vagyok… Csak ha a munkahelyi elfoglaltságom engedi, akkor megyek edzésre. Meg franciaórára. No, meg haza…”

(A következő részben: Ha megbillen egy váza)

Az 1971 decemberi Tokaj Expressz nemzetközi párbajtőrversenyt megnyerő Kulcsár Győző ellenőrzi fegyverét a későbbi ezüstérmes Schmitt Pál segítségével (Fotó: MTI)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. május 28-i lapszámában jelent meg.)