Olimpia 2028: egyelőre nincs a programban a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa

Vágólapra másolva!
2021.12.09. 18:49
null
A 2028-as olimpia programjából jelenleg a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa is kimarad (Fotó: AFP)
A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhetnek a műsorba.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után Thomas Bach elnök beszélt erről a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Megemlítette azt is, hogy gördeszkában, sportmászásban és hullámlovaglásban - melyek Tokióban szerepeltek először az ötkarikás műsorban és Párizsban is ott lesznek a programban - biztosan rendeznek majd versenyeket a kaliforniai nagyvárosban is.

A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág vonzó a fiatalok és a nagyközönség számára.

Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a kizárás oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindkét szövetséget többször figyelmeztette és továbbra is azt várja, hogy javulás álljon be a pénzügyi átláthatóság és az irányítás területén.

A UIPM már reagált is a NOB vezető testületének állásfoglalására, közleményében megköszönte a „világos kommunikációt", egyúttal jelezte, hogy az ötödik szám kiválasztására, beépítésére életre hívott munkacsoport jövő augusztusra elkészíti jelentését, a kongresszus pedig 2022 novemberében dönt erről.

Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a mellőzés oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) következő vezetőségének demonstrálnia kell az együttműködését és azt, hogy lényeges változás állt be a vezetési kultúrájában. Továbbá bizonyítania kell, hogy megbirkózik a doppingolás jelentette problémákkal, és hogy erős és független doppingellenes programmal rendelkezik. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (AIBA) az irányítás, a pénzügyi átláthatóság és a fenntarthatóság területén vár javulást a NOB, amely arról is szeretne meggyőződni, hogy a bíráskodás a jövőben tiszta lesz. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az elmúlt években mindkét szövetséget többször felszólította a problémák orvoslására.

A három veszélyeztetett sportág közül öttusában az első, ökölvívásban a hatodik helyen állnak a magyarok az összesített olimpiai éremtáblázaton, míg a súlyemelésben a 21-edikek. A magyarok öttusában eddig 9 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzérmet, ökölvívásban 10 arany-, 2 ezüst- és 8 bronzérmet, súlyemelésben pedig 2 arany-, 9 ezüst-, valamint 9 bronzérmet szereztek.

Az előzetes programot a NOB-tagságnak februárban, a pekingi téli játékok idején kell jóváhagynia, de a most kimaradó sportágak 2023-ban még visszakerülhetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik