Női asztalitenisz BL: kikapott első mérkőzésén a Budaörs

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 15:29
null
Fazekas Mária (Fotó: Török Attila)
A Budaörs 3:0-ra kikapott a jóval esélyesebb francia Metztől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája linzi buboréktornájának csütörtöki első fordulójában.

 

A magyar csapat játékosai közül Fazekas Mária állt a legközelebb a győzelemhez, 2:1-re vezetett a román Adina Diaconu ellen, végül azonban döntő szettben alulmaradt. Új szabály, hogy ha ötödik játszmára kerül sor, az csak hat nyert pontig tart, 5:5 után „hirtelen halál” következik, egy pont dönt.

A tizedik kiemelt SH-ITB Budaörsi SC két Európa-bajnok játékosa, Póta Georgina és Lovas Petra nélkül utazott el az eseményre, a csapatot Fazekas mellett Surján Szabina és Dari Helga alkotja. A csoportriválisok közül a házigazda osztrák Linz a második, a Metz a negyedik, a spanyol Girbau-Vic pedig a nyolcadik az erősorrendben.

A nyitóforduló másik B-csoportos meccsén a Linz magabiztosan, mindössze egy szettet vesztve verte a Girbau-Vicet.

A csoportmeccseket szombatig bonyolítják le, a három csoport győztese egyből az elődöntőbe kerül. Vasárnap következik a rájátszáskör a három csoportmásodik részvételével, ennek győztese csatlakozik a három további elődöntőshöz. A legjobb négy két párharcát hétfőn bonyolítják le, majd kedden következik a finálé.

Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és egy helyszínen, néhány nap alatt rendezi meg az első számú európai kupasorozatot.

ASZTALITENISZ
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, LINZ
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Metz TT (francia)–SH-ITB Budaörsi SC 3:0
Linz AG Froschberg (osztrák)–Girbau-Vic TT (spanyol) 3:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik