NOB: azt javasolták, ázsiai versenyeken induljanak az oroszok és a fehéroroszok

Vágólapra másolva!
2022.12.09. 16:42
null
Egy javaslat szerint az ázsiai versenyeken indulhatnának az orosz és fehérorosz sportolók (Fotó: AFP)
Az Ázsiai Olimpiai Bizottság (OCA) azzal a javaslattal fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), hogy az általa szervezett sporteseményeken orosz és fehérorosz sportolók is részt vehessenek.

 

A NOB pénteken honlapján közölte az OCA ez irányú javaslatát hozzátéve, hogy megvizsgálja a kezdeményezést.

Az OCA közleményében kiemelte: tiszteletben tartja a NOB által meghozott szankciókat.

A NOB február 28-án, négy nappal az ukrajnai háború kezdete után javasolta a sportági világszövetségeknek, hogy az invázió miatt akadályozzák meg Oroszország – és az őt támogató Fehéroroszország – sportolóinak indulását a nemzetközi versenyeken, valamint azt, hogy a két ország sporteseményeket rendezzen. Ugyanakkor a NOB többször hangsúlyozta, hogy utóbbi intézkedés nem szankció, hanem védelmi intézkedés volt. Illetve különbséget tesz aközött, hogy orosz és fehérorosz sportolók válogatottként, nemzeti szimbólumokat feltüntetve és használva vesznek részt a versenyeken, vagy „független” versenyzőként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik