NOB: 50 lépésben csökkentik a tokiói olimpia költségvetését

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.06. 10:34
null
A tokiói Nemzeti Stadion (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ötven intézkedést tervez a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott tokiói játékok költségvetésének csökkentésére – adta hírül kedden az MTI.

 

A NOB végrehajtó bizottsága szerdán tekinti át a tervezett változtatásokat, amelyeket annak érdekében hozott, hogy ne kelljen korlátozni a versenyszámok mennyiségét, illetve a 15 400 fős sportolói létszámot az olimpián és a paralimpián.

Az intézkedések nem érintik a megnyitó- és záróünnepséget, a 121 napos váltófutást az olimpiai lánggal és a tévéközvetítésekben látható helyszíneket sem.

A tervek szerint kevesebb molinót tesznek majd ki dekorációs céllal, 10-15 százalékkal csökkentik a szponzori küldöttségek létszámát, kevesebb tolmácsot alkalmaznak, kisebb mennyiségű kabalafigura-öltözék készül, továbbá törlik a csapatok fogadóünnepségeit.

A játékok büdzséjét jelentősen megdobta az 1.43 milliárd dolláros központi stadion, illetve az 520 millióba került úszócsarnok, ezért a rendezők korábban bejelentették, hogy új épületek helyett takarékossági célzattal inkább már létezőket hasznosítanak.

A NOB és a szervezőbizottság további egy-két százalékot kíván lefaragni a 12.6 milliárd dollárra becsült költségvetésből, amely a japán kormány által tavaly elvégzett vizsgálat nyomán akár ennek a kétszerese is lehet – emlékeztet a Magyar Távirati Iroda.

Mint azt Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezetője elismerte, a házigazdák dolgát nehezíti, hogy néhány szponzor a gazdasági nehézségekre hivatkozva nem újította meg a szerződését. A büdzséből 68 hazai támogató összesen 3.3 milliárd dollárral veszi ki a részét.

A rendezők az év végén vagy 2021 elején teszik közzé döntéseiket a hazai és külföldi szurkolók beengedéséről a versenyhelyszínekre, továbbá a sportolók Japánba belépésének körülményeiről. A szigetországban eddig mintegy 1600 áldozatot követelt a koronavírus-járvány, ezért a kormány 159 ország állampolgárai számára szigorú feltételeket szabott a beutazáshoz.

Ugyancsak az MTI írja, hogy a legfrissebb felmérés szerint a japánok több mint a fele amellett van, hogy az ez évről a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia eseményein csak korlátozott számban legyenek jelen nézők.

Ezt az álláspontot a július 3. és 13. között országszerte megkérdezett 1202, húszévesnél idősebb ember 58.5 százaléka vallja – derül ki a Central Research Services által készített és most közzétett tanulmányból, amelyet a Japan Times ismertetett.

A felmérés adatai szerint a japánok 15.6 százaléka azt szeretné, ha az ötkarikás játékokat egyáltalán nem tartanák meg. Tizenegy százalék gondolja úgy, hogy a tokiói olimpiát nézők nélkül kell megrendezni, és csak 7.2 százalék mondja azt, hogy nincs szükség korlátozásokra.

A kérdezz-felelek azt is kimutatta, hogy a válaszadók 62.4 százalékát izgatják valamilyen mértékben az ötkarikás játékok, a legjobban várt esemény pedig – a korábbi legfőbb kedvenc úszást is megelőzve: - a maratonfutás. Az atlétikai versenyek zárószámát – amelyet hagyományosan az olimpia utolsó napján rendeznek - a japánok nem a fővárosban, hanem az attól 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban bonyolítják le, a tokiói hőségtől való félelem miatt.

A 2021-re halasztott, de elnevezését – Tokió 2020 – megőrző nyári olimpiára július 23. és augusztus 8. között kerül sor, a paralimpiát pedig augusztus 24. és szeptember 5. között tartják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik