Nagy Tímea világbajnoki érmével, Szilágyi Áron bajnoki sisakjával segít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 06:59
null
Szilágyi Áron sisakját ajánlotta fel a nemes célért (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Címkék
Két többszörös olimpiai bajnok, Nagy Tímea párbajtőrvívó és Szilágyi Áron kardvívó is jószolgálati nagykövetként csatlakozott a közmédia idén jubiláló, 10 éves Jónak lenni jó! karitatív kampányához. Az élsportolók amellett, hogy népszerűsítik az akciót és az általa támogatott - a covid-árvákat segítő - Regőczi Alapítványt, egy-egy fontos relikviájuk felajánlásával is szeretnék a jó ügyet szolgálni. Mindketten egy számukra kiemelkedően fontos tárggyal járulnak hozzá a gyűjtéshez, Nagy Tímea egyik világbajnoki aranyérmével, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívó sisakjával. (x)

 

Az immár tizedik alkalommal elindítottJónak lenni jó! jótékonysági akció célja, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről-évre egy jó és nemes küldetésmellé álljon. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt kilenc évben csaknem 1.7 milliárd forint értékű adomány jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez. Olyan világsztárok csatlakoztak korábban az összefogáshoz, mint Bud Spencer, Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie, Brad Pitt, Jean-Paul Belmondo vagy Lewis Hamilton. Az idén tízéves Jónak lenni jó! egy közszolgálati brand, amely kiérdemelte Ferenc pápa áldását és 2016-ban a Magyar Termék Nagydíjat.

Idén a Covid-árvák támogatására gyűjt a közmédia jubiláló karitatív műsora. A tizedik alkalommal meghirdetett Jónak lenni jó! kampány idei kedvezményezettje a Regőczi Alapítvány. A szervezet célja, hogy személyre szabott gondoskodást biztosítson a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyermekek számára. A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Mindketten egy számukra értékes tárgyat ajánlottak fel, hogy az ezekbőlbefolyó összeggel még tovább tudják gyarapítani az adomány nagyságát.

Nagy Tímeaaz1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérmével járul hozzá az összefogás sikeréhez. „Valami olyat szerettem volna adni, ami nekem örömet okozott és bízom benne, hogy hozadéka másnak okoz majd örömet” – mondta az olimpikon arra utalva, hogy az ebből befolyt összeggel még több támogatást tud nyújtani az alapítvány a nehéz sorsú gyerekeknek. „Emocionálisan nagyon érzékeny vagyok, nagy örömet okoz számomra, hogy adhatok és ezt egész évben szeretem megtenni, nemcsak karácsony tájékán. A Covid-árvák helyezte különösen érzékenyen érint, hiszen rossz belegondolni, hogy milyen Szentestéje lesz az árván, vagy félárván maradt gyerekeknek. Ha már az elvesztett szülő szeretetét nem is tudjuk számukra megadni, legalább pénzben segítsük, támogassuk őket”- mondta Nagy Tímea, aki rögtön, gondolkodás nélkül igent mondott a jószolgálati nagykövet felkérésre.

Hozzá hasonlóan Szilágyi Áron is egy fontos tárgyát, mégpedig a tokiói olimpián viselt vívó sisakját ajánlotta fel. „Ennek van egy szimbolikus jelentése is. Ez a sisak engem védett a vágások, sújtások elől Tokióban, az eladásából befolyó összeg pedig majd a gyerekeknek adhat védelmet életük további részében” – fogalmazott felajánlott relikviája kapcsán az olimpikon, akinél szintén nem volt kérdés, hogy segíti a közmédia jótékony akcióját. „Olimpiai bajnokként és élsportolóként nemcsak akkor szeretnék interjúkat adni és a közösség építő része lenni, amikor a dobogón állok, hanem amikor komolyabb, szomorúbb, de fontos ügyek mellé kell odaállni. Nem volt kérdés, hogy a Regőczi Alapítvány munkájának segítése ilyen” – mondta Szilágyi Áron, aki nagyon megrémült, mikor szüleiről kiderült, hogy pozitív a koronavírus tesztjük. „Ők meggyógyultak, de sokan nem voltak ilyen szerencsések. Szörnyű abba belegondolni, hogy gyerekek maradtak szülő vagy szülők nélkül ésúgykell felnőniük, hogy nincs mögöttük a támogató család” – mondta Szilágyi Áron, aki reményét fejezte ki, hogy a Jónak lenni jó! kampányon keresztül is, minél többen segítik majd az alapítványt és így a rászoruló gyereket is.

Az adományvonal folyamatosan él: a 1357-es számot tárcsázva, vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Covid-árvákat és családjaikat segítő Regőczi István Alapítványt. Emellett az alapítvány két bankszámlaszámára is várja a segíteni vágyók hozzájárulásait. A felajánlott relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.

Minden információ megtalálható a Jónak lenni jó! weboldalán, a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik