Lehmann Csongor (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)

 

Az Olimpiai park festői környezetében vívott meg Európa férfielitje a triatlonos kontinensbajnoki címért, s a magyar küldöttség, Bicsák Bence, Dévay Márk, Lehmann Csongor és Tóth Tamás is erősen kezdte a versenyt. Lehmann és Dévay mindvégig az élmezőnyben, míg Bicsák az úszás alatt visszacsúszott, így a kerékpár alatt a 72 főből álló mezőny közepén haladt. Dévay az elsők között érkezett meg a pedálozásra, azonban összeakadt egy vetélytársával, így csak jelentős, helyezésekbe kerülő csúszással vágott neki a negyven kilométeres második szakasznak.

Aztán a futásnál a francia Pierre le Corre és Léo Bergere, valamint a portugál Joao Pereira külön versenyt indított az élen Lehmann-nal – az első és negyedik helyezettet összesen kétlépésnyi távolság választotta el egymástól, fél távnál azonban a magyar versenyző kicsit, Pereira pedig nagyon leszakadt az első háromtól, amelyben egy harmadik francia, Dorian Coninx vette át a helyüket. Bergere eközben kilőtt az üldözők közül.

Dévay nem tudta tartani a lépést, és a hetedik helyről a 15. környékére csúszott vissza a mezőnyben, ellenben Bicsák Bencével. A minden idők legjobb magyar olimpiai eredményét tokiói hetedik helyével jegyző sportoló addig végig a középmezőnyben, a harmincadik hely környékén versenyzett, viszont az utolsó futókörre már 12.-ként érkezett meg.

A végjátékban sajnos Lehmann hiába fordult harmadikként a célegyenesre, az Eb-címvédő Coninx-nek több tartaléka maradt, és erős utolsó kétszáz méterének köszönhetően csak francia triatlonista került a dobogóra.

„Elképesztő erőt képviseltek a franciák, már az első tízfős elmenésünkben is ott voltak hárman – értékelte a versenyt a felnőttek között élete eddigi legjobb eredményével záró Lehmann.Ez nagyon domináns egy ekkora bolyban. Mindhárom számban nagyon erősnek látszottak. Én bringán jól tudtam helyezkedni, ezért jó pozícióból kezdtem a futást. Rettentő hosszúnak tűnt a tíz kilométer – az első két kör még úgy-ahogy elrepült, ha mondhatom így, de a második kettő szenvedés volt.”

Lehmann hozzátette, az utolsó tusában szerette volna hosszúra nyújtott hajrával leszakítani magáról francia üldözőjét, Coninx-t, mert tudta, hogy a kiváló sprinter hírében álló ellenfelének kedvez, ha az utolsó száz méteren dől el a párharc, sajnos azonban ez nem sikerült. Összességében nagyon elégedett a negyedik helyezéssel, a dobogó csak hab lett volna a tortán, és így is sikerült megvetnie a lábát a felnőttek között, a nagy képet tekintve pedig az elsődleges cél kijutni a párizsi olimpiára, ez pedig nagyon fontos mérföldkő volt a kijelölt az úton.

Bicsák tizedik, Dévay pedig 12. helyen ért célba. A negyedik magyar induló, Tóth Tamás a kerékpártáv háromnegyedénél feladta a versenyt.

A sajtóterületen a vidáman ugráló Bicsák Bencét kérdeztük, honnan maradt ennyi energiája egy ilyen futam után.

„Nem, dehogyis, csak le kell vezetnem kicsit, össze kell raknunk magunkat a holnapi vegyes váltóra – felelte a Nemzeti Sportnak. – Egyébként nagyon boldog vagyok a tizedik helyemmel, mert kérdésekkel érkeztem Münchenbe. Egy hónapja csapatot váltottam, új edzésmunkára álltam át – eddig mindig egyedül tréningeztem, most csapatban dolgozunk. Megterhelő, főleg ennek fényében értékelem az elért eredményemet, mert nagyon fáradtan jöttem az Eb-re. El is fogytam a végére.”

Bicsák kiemelte, az új edzésmódszertől hosszú távon vár javulást, de mentálisan már érzi a különbséget. Saját teljesítményét értékelve úgy fogalmazott, az úszás elején jó pozícióban volt, de visszaverték, és eléggé a mezőny végén szállt ki a vízből, de nem teljesen értette, mi történhetett a versenyen, mert erős úszókat látott maga körül. A kerékpárban a harmincadik hely környékén tekert, ekkor főleg arra figyelt, hogy ha már nem a dobogós helyekért van küzdelemben, ne égessen el túl sok energiát, ami elég volt arra, hogy a futásban egészen a tizedik helyig tornázza fel magát a rangsorban.

„Az úszásban tudtuk, hogy én vagyok az egyik legjobb, tudtuk, hogy ott előre kell mennem, és jó tempót diktálnom – elemezte a versenyt Dévay.Az első kör végén láttam, hogy kicsit széthúzódtunk, gondoltam, ez egész jó lesz. A bringázásra is jól mentünk ki, rendben volt a csoport. Nagyon fárasztó, technikás a kerékpárpálya, jó helyen is zártam, de majdhogynem utolsóként mentem ki a bolyunkból futni, mert a depóban összeakadtam az egyik sráccal. Nem tudok mást mondani, marhán közlekedett, ami sok másodpercembe, talán helyezésekbe is került.”

MULTISPORT EB, MÜNCHEN
TRIATLON
Férfiak
Európa-bajnok:
Léo Bergere (Franciaország) 1:41:09
2. Pierre le Corre (Franciaország) 1:41:17
3. Dorian Coninx (Franciaország) 1:41:24
4. Lehmann Csongor (Magyarország) 1:41:30
...10. Bicsák Bence (Magyarország) 1:42.46
...12. Dévay Márk (Magyarország) 1:42:56
... Tóth Tamás nem fejezte be a versenyt