Multisport Eb, pályakerékpár: Szalontay a 16 között sprintben

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 12:19
null
Szalontay Sándor a 16 közé jutott Münchenben (Fotó: facebook.com)
Szalontay Sándor bejutott a legjobb 16 közé, míg Csengői Bálint búcsúzott sprintben a müncheni multisport Európa-bajnokságon, a pályakerékpárosok szombati versenynapján.

 

 

A sprint kvalifikációjában érdekelt 22 bringás közül Szalontay 9.870 másodperccel a nyolcadik időt tekerte, így közvetlenül biztosította a helyét a legjobb 16 között. A délutáni programban – a kontinensviadal honlapja szerint – Szalontay azzal a litván Vasilijus Lendellel csap össze a negyeddöntőért, akivel azonos idővel zárta a selejtezőt.

A mezőny másik magyarja, a 20 esztendős Csengői Bálint a 19. helyen végzett a kvalifikációban (10.320 mp), ezáltal már az első kieséses fordulóban érdekelt volt. Ott a kvalifikációban a 14. pozíciót 10.034 másodperces idővel megszerző Alejandro Martínez várt rá, és a rutinosabb spanyol jó ütemben kerülte meg Csengőit, ezzel továbbjutott.

Szalontay mellett délután Orosz Gergő (sratch) lesz még érdekelt a müncheni velodromban.

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik