Multisport Eb, asztalitenisz: kilencszeres Európa-bajnok búcsúztatta András Csabát

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 13:03
null
András Csaba kiválóan helytállt, de a német Dimitrij Ovtcharov most még túl nagy falat volt a számára (Fotó: MTI)
A várakozásokon felül teljesítő 20 éves András Csaba a 16 közé jutásért négy játszmában papírforma-vereséget szenvedett a német Dimitrij Ovtcharovtól, ezzel a mieink számára véget ért a müncheni Európa-bajnokság.

 

Azok után, hogy az Eb pénteki játéknapjának délelőttjén Majoros Bence 4:1-re kikapott a svéd Anton Källbergtől, a mieink közül már csak a 20 éves András Csaba maradt versenyben. Férfiválogatottunk legfiatalabb tagja a 16 közé jutásért Dimitrij Ovtcharovval mérkőzött meg. A németek sztárjátékosa félelmetes eredménylistával büszkélkedhet: amellett, hogy kilencszeres Európa-bajnok, van négy világbajnoki ezüstje,mindegyik csapatban, az olimpiákról pedig két ezüstje és négy bronza, ráadásul 2012-ban Londoban és tavaly Tokióban egyesben lett harmadik. A világranglistán elfoglalt helyek is egyértelművé tették az esélyeket, hiszen míg András Csaba a 198., Ovtcharova 9., szóval itt még a csoda is kevés lett volna a magyar sikerhez.Bár a fiatal magyar tehetség tisztességesen helytállt, atalálkozó a várakozásoknak megfelelően alakult, Ovtcharov négy játszmában győzött, de figyelembe véve, hogy a német 33 éves, míg András Csaba mindössze 20, a jövő mindenképpenAndrás Csabáé, aki ezen az Európa-bajnokságon a mostani vereség ellenéreisbizonyított,elvégre61. kiemeltként a nyolcaddöntőbe jutásért játszhatott.

A mieink számára ezzel befejeződött a müncheni kontinenstorna, a végjáték azonban hátra van, elvégre férfi és női egyesben még nem keltek el a dobogós helyek.Ráadásul így is van kire figyelnünk, ugyanis a vegyes párosban ezüstérmet, női párosban aranyérmet szerző, román színekben versenyző marosvásárhelyi Szőcs Bernadette még versenyben van, a női egyes nyolcaddöntőjében délután a luxemburgi Ni Xialiannaltalálkozik.

 

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Férfiak.
Egyes. A 16 közé jutásért:
Ovtcharov (német)–András Csaba 4:0 (5, 7, 8, 8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik